×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Csapatban dolgoznak az önkéntesek

2017.11.14 - 19:30
Megosztás:
Csapatban dolgoznak az önkéntesek

Szatmárnémetiben szervezik jövő év július 25. és 29. között az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozót (OKIT).

Erre már hónapokkal ezelőtt megkezdte az előkészületeket a Szatmári Római Katolikus Püspökség ifjúsági irodája, már több alkalommal megszólítva az önkéntességet vállaló fiatalokat is. November 11-én, szombaton pedig megtartották az első önkéntesképzőt, amelyen egyben lelkesíteni, csapatot építeni is akartak.

Ezért is hívták meg Simona Pop olimpiai bajnok párbajtőrvívót, aki már korábban is tanúságot tett az ifjúsági iroda rendezvényén, jól ismerik őt az egyházmegyés fiatalok. Most arra kérték, meséljen tapasztalatairól, élményeiről a csapatban való létezés és működés vonatkozásában, hadd tanuljanak tőle — hiszen olimpiai aranyérmét is csapatban szerezte.

Simona Pop szívesen mesélt a hallgatóságnak a csapatszellemről, tanácsokat adott, hogy a fiatalok önkéntesként is csapatban képzelhessék el magukat: úgy, hogy látják egyéni szerepüket, létezésüket, de érzik a csapat tagjaként a többiekkel együtt való lüktetésüket is. A csapattársait ritka esetben választhatja meg valaki, többnyire kapja, ezért nyitottnak kell lenni arra, hogy bárkivel együtt tudjon dolgozni.

A szombati rendezvény során hasznos információkat kaptak a résztvevők a közelgő OKIT-ról, és kérdezhettek is — a fiatalok pedig kihasználták a lehetőséget, lelkesek, érdeklődők voltak. A nap végén közösen, két nyelven imádkoztak a jövő évi találkozó sikeréért, a kegyelmekért, majd együtt fogyasztották el az ebédet is.