Csapó János honvédra emlékeztek
Utoljára módositva: 2018-11-08 09:38:02

Németh Szilárd, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának parlamenti államtitkára avatta fel a szatmárnémeti vasút melletti református temetőben Csapó János őrmester, az első világháborúban, a 12. gyalogezredben szolgáló honvéd felújított sírját.

Az esemény — Higyed Gyöngyi egyházmegyei zenei előadó, zenetanár-karnagy vezetésével a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjainak és a a résztvevők közreműködésével — a Himnusz eléneklésével vette kezdetét.

Korda Zoltán, a Szatmár-Láncos Református Egyházközség lelkipásztora Pál apostolnak a korintusbeliekhez írt második levele negyedik részének 6–11. versei alapján szólt az egybegyűltekhez. Az apostoli üzenet gondolatai a múltról, a jelenről és a jövőről szólnak. A múlt és a jelen szorongattatásról, üldözésről beszél, amit ha egy szóban foglalunk össze, így hangzik: szenvedés. Ez a szenvedés közel tíz évtizede tart, ez idő alatt megtanulhattuk Jézus Krisztustól, hogy a szenvedést el lehet fogadni, át lehet alakítani és fel lehet használni. Az ember életében minden nagyszerű dolog az átalakított szenvedésből formálódott mint csodálatos alkotás. Pál apostol Jézustól tanulta a szenvedést és a győzelmet. Ezt tanítja nekünk is. Tanítja, hogyan lehet a száraz szavakból életre szóló példázatot formálni. A legcsodálatosabb átalakítás a keresztfán történik, amikor a szenvedést megváltássá alakítja át. Az átalakított szenvedést drága kincsként lehet felhasználni mint Istentől kapott gazdagságot. Ez cserépedényben van azért, hogy a kincs birtokában el ne bizakodjunk, és ne magunknak tulajdonítsuk Isten erejét. Ezt a kincset őrizni és kamatoztatni kell és továbbadni a következő nemzedékeknek. Bár emberi voltunk, testünk legyőzhető, erőtlen, törékeny, mint egy cserépedény. Legyőzheti fegyver, gyűlölet, betegség, vagy legyőzheti az a szövetségesünk is, aki az elmúlt száz év alatt legalább hatszor szegte meg esküjét népünk iránt. A hősöknek kijár a tisztelet és sírjuk megszentelése. Csapó János honvéd eleste növelte a nemzet fájdalmát, az őt hazaváró család szomorúságát. Emléke legyen áldott! — zárta beszédét a lelkipásztor.

Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese Jób szavaival kezdte imádságát: „Amitől leginkább rettegtem, az jött rám, és amitől féltem, az teljesedett be rajtam.” Jób panaszával, fájdalmával, a veszteség érzésével, ugyanakkor azzal a reménységgel álltak meg a megemlékezők a honvédsírnál abban a reményben, hogy a veszteségek ellenére megújulhat az életünk. Lehetőség adódott a fájó gyászhoz kapcsolódó érzések kifejezésére és elmondására. Nemcsak a múlt feletti fájdalmat és panaszokat lehet elmondani, hanem a jelen problémáit is. A veszteségekkel nem csak értéktelennek látjuk saját mindennapjainkat, de érezzük, mi az, ami megmaradhat a visszavonhatatlan veszteségekből, és hogyan alakul ki egy új világértelmezés. A veszteség a keresztyén hit próbája volt, mely becsületes és őszinte küzdelmet jelentett, mégis érettebbé tett mindannyiunkat.

Póti Eduárd, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet… című versét szavalta el.

Német Szilárd, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának parlamenti államtitkára megköszönte a szatmárnémetieknek, hogy őrzik Csapó János emlékét. Az esemény résztvevői üzenni szeretnének a teljes közösségnek, hogy újra és újra meg fogjuk vallani a magyarságunkat, újra és újra bizonyságot fogunk tenni keresztyén hitünkről. „Nem hal meg, akit eltemetnek, csak az hal meg, akit elfelednek” — hangsúlyozta Németh Szilárd. Ez az örök érvényű gondolat felhívja a figyelmet az emlékezés és az időtlen értékekbe vetett hit fontosságára. Nem felejtünk, mert kötelességünk gondoskodni hőseinkről. Csapó János őrmester, valamint felesége és három gyermeke sírjánál állva kegyelettel és hálával emlékezünk a nagy háború valamennyi hősi halottjára. A magyar katonák múlhatatlan érdemeket szereztek a küzdelemben. A magyar királyi 12. honvéd gyalogezred katonái Szatmár, Ugocsa és Máramaros megyékből indultak a harcok mezejére. Az ezred vesztesége harminckétezer fő. A fele elesett vagy megsebesült, ötezer-ötszáz katona fogságba esett, tíz és fél ezer ember harctéri betegségek miatt nem tudott többet fegyvert fogni. Közéjük tartozott Csapó János őrmester is, akit 1915 tavaszán vesegyulladással szállítottak haza, s betegsége következtében 1915. április 8-án életét vesztette. Magyarország kormánya, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt feladatának tartja a katonahősök emlékének és példájának ápolását, megőrzését, hogy közülük egy se merüljön a feledés homályába.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke elmondta, hogy számára öröm egy olyan személyre emlékezni, akinek vállát nem nyomta le a kitüntetések súlya, akit nem emeltek semmilyen rangra. Csapó János a maga megélt negyvenkét évével, a 12. gyalogezredben betöltött szerepével méltó kell legyen arra, hogy neve megmaradjon. Egy olyan ügyért harcolt katonatársaival, amiben kevesen hittek, de külső nyomásra eleget tettek a feladataiknak. Szatmárnémetiből indult, ide érkezett vissza.

A felújított sír megkoszorúzását követően felcsendült a katonai takarodó és a Szózat.

 

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. április 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 6 dkg kakaópor, 2 csipet só, 13 dkg vaj (+ a formákhoz), 10 ...