Csehovval nevetni — csak úgy

A fesztivál nyolcadik napján fergeteges sikert aratott Csehov Vidnyánszki Attila által színpadra állított, Három egyfelvonásos komédiájával a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház Társulata.

Néhány szék, egy, ha kell, ablakot, ha kell, képkeretet formázó deszkaráma. Egyszerű, de korhű ruhák, bennük három Csehov–bohózat szemünk láttára külsőt és szerepet váltó alakjai. Minden nyakánál fogva előrángatott korszerűsítést, aktualizálást messze elkerülő, mégis ízig–vérig modern rendezés, játék. Egy előadás, amely nem akar többet, mint megeleveníteni előttünk a Csehov írásai alapján képzeletünkben amúgy is élő világot — de ezt maradéktalanul meg is valósítja. Vérbő humorral, meleg emberséggel. Az előadott bohózatok eszközeivel úgy menve el a vásári komédiák vagy a commedia dell'arte műfajának határáig, hogy nem lép ki a szerző valóságának nagyon is komolyan vett keretei közül.

Pedig még azt is megengedi magának, hogy bevezetésként „keretbe foglalva” mutassa be a három jelenet öt színész által játszott szereplőit. És ha kell, a világ legtermészetesebb módján mutatkozik be ugyanaz a színész háromféleképpen. Majd a jelenetekben egyszerre látja és láttatja szánni valóan mulatságos hőseit belülről, illetve teszi óhatatlanul nevetségessé alakjukat kívülről nézve. Így a történetek komoly előadásmódja magával sodor, a befejezés csattanói pedig kivétel nélkül ülnek.

Emberek, szerepek

A medve özvegy földbirtokosnője, Jelena Ivanovna Popova önmaga előtt is szerepet játszik: a hűtlen társa halála után mintegy élve eltemetkező asszonyét. Akárcsak véletlen–hozta kérője, a magányába pénzét követelő hitelezőként érkező, „nőgyűlölő” Szmirnov. Egyre képtelenebb helyzetekbe bonyolódnak. Miután a cselédekkel nem sikerül kidobatni a pimasz és goromba hitelezőt, Popova pisztolypárbajra hívja ki a férfit. Csupán arra kéri, tanítsa meg a fegyver használatára. Szavak, mozdulatok mosolyt keltő játéka alatt látják meg egymásban a nekik való, társra vágyó férfit, illetve nőt.

A dohányzás ártalmairól életét rémálommá tevő, rosszindulatú és zsarnok felesége parancsára próbál előadást tartani Ivan Ivanovics Nyuhin. Az életképtelen, gyáva papucsférj „előadása” azonban valós helyzetét feltáró, őszinte vallomásba fúl, melynek hatására — bármilyen jóízű legyen is az általa kiváltott nevetés — egy idő után már rokonszenvvel, őszinte részvéttel figyeljük az akarattalan, keserves embert. Az állítólagos előadás valódi közönségeként, védelmében akár tanúsítanánk is az el nem hangzottakat.

A Leánykérés Ivan Vasziljevics Lomova képzelt beteg és szőrszálhasogató, a józan ész szavára hallgatni képtelen vitapartner voltában egyaránt szánalmas és nevetséges, választottja úgyszintén. Számtalan mulatságos fordulat után — nevetésünknek új ízt ad, hogy sem a durva, erőszakos, kicsinyes Csubukov, sem annak összes jellemhibáját viselő, csúnya lánya nem kelti fel a nézők rokonszenvét, a vélt érdekből nősülni vágyó Lomovról pedig már hamarább is eldöntöttük: úgy kell neki — a házasság elől minden akadály elhárul. Az új pár hatalmas perpatvarral kezdheti a „családi boldogságot”.

A nézők pedig alig tudják abbahagyni a lelkes tapsot. Végül vidám, jóindulatú mosollyal arcukon indulnak haza.

Báthory Éva