×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Olvasó hangja

Cserkészek csapattábora Lunaforráson

2016.08.21 - 10:35
Megosztás:
Cserkészek csapattábora Lunaforráson

Amikor az augusztus szót meghalljuk, a szatmári cserkészeknek gondolkodás nélkül a csapattábor jut eszükbe, aminek idén Lunaforrás adott otthont — vagyis inkább erdőt.

Ez a tábor igazán különlegesnek bizonyult, ugyanis a Gróf Károly Gyula nagykárolyi cserkészcsapat is velünk tartott, így csaknem hatvanan gyűltünk össze.

A tíz nap a lehető legjobb hangulatban telt el, ugyanis sor került métabajnokságra, társasjátékozásra és túrázásra is. Megmásztuk a megye legmagasabb csúcsát, a Kiskövest, és bemelegítésként a Mike tetejéről is megettük az összes áfonyát.

A fénypontnak minden este a tábortűz bizonyult, amikor népdalokat énekeltünk, játszottunk és őrsi jeleneteket mutattunk be.

A vasárnapi istentiszteletet a táborhely melletti tisztáson tartottuk, ahol az énekeket gitárszóval kísértük. Ezen a napon a szülők is meglátogattak minket, s az arcukon látszott, hogy elégedettek a látvánnyal.

Csapatunkból két kiscserkész tett ígéretet, tizennégyen kaptak zöld nyakkendőt, hatan letették az első próbát, míg öten a másodikat. Három felnőtt cserkész tett fogadalmat, és öt felfedező örülhetett az újonnan kapott szürke nyakkendőnek. Idén nagyon sikeres évet zárhattunk, csapatunk létszáma gyarapodott, és külön öröm az is, hogy egyesek egy magasabb szintre léptek.

Szerencsénkre az idő is kegyes volt hozzánk, bár az utolsó napokban esett, de végül is nincs cserkésztábor eső nélkül.

A hazaúton már a következő táborunkat terveztük, ami mindenképpen azt bizonyítja, hogy a cserkészetből sosem elég.

Aki érdeklődik a cserkészet iránt, ami a világ legnagyobb ifjúsági mozgalma, bátran hívja a következő telefonszámot: 0743468603.

Hálásan köszönjük a támogatást az RMDSZ-nek és a Communitasnak, dr. Puskás Csabának a kitűnő helyszínért, valamint az Alfamet cégnek a csomagok szállításáért!

 

Görbe Helga, a szatmári 44-es számú Dsida Jenő cserkészcsapat tagja