Csokis-gyümölcsös mini tarte habcsókkal
Utoljára módositva: 2019-03-30 09:45:46

Hozzávalók a tésztához: 30 dkg liszt, 6 dkg kakaópor, 2 csipet só, 13 dkg vaj (+ a formákhoz), 10 dkg porcukor, 2 ek. tejföl, 2 tojás sárgája. A krémhez: 80 dkg erdeigyümölcs-keverék, 20 dkg porcukor, 2 ek. étkezési keményítő, 10 kocka fehércsoki. A habcsókokhoz: 30 dkg kristálycukor, 0,75 dl víz, 11 dkg tojásfehérje. A díszítéshez: étcsokiforgács.

mindmegette.hu

A tészta hozzávalóiból kemény, nyújtható tésztát gyúrunk, majd fóliába csomagolva a hűtőben pihentetjük fél órát. Amíg pihen, elkészítjük a habcsókokat. Ehhez a cukorból és a vízből cukorszirupot főzünk, 150–155 fokig melegítjük. A tojásfehérjét elkezdjük habbá verni, majd ha a szirup visszahűlt 120 fokra, hozzácsurgatjuk, és folyamatos habosítás mellett addig keverjük, amíg kihűl, és szép formázható habot kapunk. A töltelékhez a gyümölcsöket felfőzzük a cukorral, 6–8 percig rotyogtatjuk, hogy kicsit sűrűsödjön, majd belekeverjük az étkezési keményítőt, és még egyet forralunk rajta, majd félrehúzzuk, hogy kicsit hűljön. A kis tarte-formákat kivajazzuk, az aljukba sütőpapírt vágunk, és a fagyasztóba rakjuk őket hűlni. A tésztát kivesszük a hűtőből, kb 1/2 centi vastagra nyújtjuk, és a kivajazott formákba terítjük, a széleket és sarkokat benyomkodjuk. Ha nagyon felolvadna a tészta, 2–3 percre visszarakjuk a fagyasztóba, hogy lehűljön. Sütőpapírral kibélelve, nehezékkel vakon kisütjük 12 perc alatt, majd nehezék nélkül további 5 percig. Ha kész, kivesszük a formából, és hagyjuk kihűlni. Megtöltjük a langyos erdeigyümölcsös-szósszal, és megszórjuk apróra vágott vagy reszelt fehér csokival. Ezután rusztikusan rápakoljuk a habot, vagy habzsákból kinyomjuk a mini piték tetejére, és szakácsfáklyával megkaramellizáljuk kicsit a széleit, hogy mutatós legyen. Reszelt csokiforgáccsal díszítjük.

forrás: mindmegette.hu

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 7.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...