Csökkent a bírósági ügyek száma
Utoljára módositva: 2014-02-06 09:24:33

Egy év alatt 26 011-ról 19 185-re csökkent a Szatmár Megyei Törvényszéken tárgyalt ügyek száma, viszont 1182-ről 2014-re nőtt a csődeljárási esetek száma, tájékoztatott Rodica Grosoş-Maxim a tegnap megtartott évértékelő sajtótájékoztatóján.

 

Mihai Ciorcaş, Rodica Grosoş-Maxim, Adriana Vîlcu

A Szatmár Megyei Törvényszék elnöke, Rodica Grosoş-Maxim a tegnap megtartott évértékelő sajtótájékoztatón elmondta, tavaly 19 185 bírósági ügyet tárgyaltak, mely az előző évhez viszonyítva 6826-tal kevesebb — ez több mint 26 százalékos csökkenést jelent. Az összes tárgyalt ügyből 14 658 esetben született bírósági ítélet. A tárgyalt ügyek közül 8788 volt 2013-ban indított eljárás, míg 10 397 az előző évekből maradt megoldatlanul. A polgári ügyek osztályának tavaly 6389 ügyet kellett tárgyalnia, melyek közül 2013 végén 826 maradt megoldatlanul. A bírónő elmondta, azért sikerült jelentősen csökkenteni a bírósági perek számát, mert csökkent a bíróságokon tárgyalt ügyek száma is, ugyanakkor a tavaly életbe lépett polgári törvénykönyv szintén hozzájárult a peres ügyek csökkenéséhez, de a 2013-ban tapasztalt törvénykezési stabilitás is az ügyek számának csökkenését eredményezte. A közigazgatási és adóügyi osztálynak 12 104 ügyet kellett tárgyalnia, melyek közül év végén 3610 maradt megoldatlanul. A bűnügyi osztálynak 692 ügyet kellett tárgyalnia, melyek közül 38 maradt megoldatlanul év végén. A bírónő elmondta, legtöbb munkája a közigazgatási és adóügyi osztálynak volt, hiszen a gépjárműbejegyzési-illetékeket visszaigénylő személyek pere tavaly is zajlott, ugyanakkor nagyon sok volt a csődeljárási per — s a számuk egyre növekedik —, illetve a különböző szabálysértések esetén a fellebbezésekkel való foglalkozás is rájuk tartozik. Van olyan csődeljárási ügy, mely 14 éve folyik, s még mindig nem sikerült lezárni az esetet. Ezek mind az említett osztály munkáját nehezítették. Eddig a közigazgatási és adóügyi osztály elnöke Adriana Vîlcu bírónő volt, ám az ő mandátuma lejárt, s most az utódját keresik. A polgári ügyek osztályának esetében a legnagyobb gondot a föld-visszaszolgáltatási perek jelentik, ezek száma növekvő tendenciát mutat. „A bíróságon jelenleg 4561 ügy van, melyet hat hónapja iktattak, 1593 eset hat hónap és egy év, 653 ügy több mint egyéves régiségű, ugyanakkor 712 ügy felfüggesztés alatt áll. 33 ügyet több mint 5 éve, míg 3 ügyet több mint 10 éve tárgyalnak a bírók” — mondta Rodica Grosoş-Maxim, akitől megtudtuk, hogy a legnagyobb gond az Avasfelsőfalui Bíróságon van, ahol a földügyekkel kapcsolatos perek nagy része több mint öt éve vár megoldásra, azonban a bírók nem tudnak ítéletet hozni, mivel az érintett felek nem jelennek meg a tárgyalásokon, ugyanis külföldön élnek. 2013-ban egy bíró átlagosan 959 ügyet tárgyalt, ez kevesebb az előző évekhez viszonyítva, ugyanis 2012-ben 1239, 2011-ben 1160 dossziét kellett egy bírónak egy év alatt áttanulmányoznia.

A személyzet kapcsán a bírónő elmondta, hogy 59 bíró dolgozik a törvényszéken és a bíróságokon, ugyanakkor 9 bírói állás szabadul fel, ám azok betöltése lehetetlen feladat, ugyanis kevesen akarnak Szatmár megyében munkát vállalni, legtöbben olyan városban pályáznak meg bírói állásokat, ahol működik fellebbviteli bíróság is. Az elnöknő ugyanakkor rámutatott arra, hogy az Avasfelsőfalui Bíróságon 2013 végén sikerült mind a négy bírói állást betöltetni, így remélhetőleg ott is felgyorsul majd az ügyek megoldása.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...