×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
9 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Csorbán érik meg a felnőttkort

2019.02.22 - 13:24
Megosztás:
Csorbán érik meg a felnőttkort

Az anyagi keret szűkössége, a nevelés hiánya és a hatóságok érdektelensége egy országos, preventív fogászati program kidolgozásában egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy a hazai gyerekek jelentős része hiányos, csorba fogsorral éri el a felnőttkort.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint a romániai gyerekek rendelkeznek a legrosszabb fogsorral az egész Unióban, részben azért, mert a szülők nem szoktatják rá őket kisgyermekkorban a helyes fogápolásra, nem viszik őket időszakos szakorvosi konzultációra.

A gyermek- és tinédzserkor ugyanis az egészségi állapot jelen- és még inkább jövőbeli alakulása szempontjából nagyon fontos időszak. Ennek a fejlődési periódusnak a milyensége, jó vagy rossz volta ugyanis komoly nyomot hagy a későbbi évekre. Az iskolai időszak alatt zajlik a fogváltás hosszú évekig tartó folyamata, hozzávetőlegesen a 6–13. életév között, ugyanakkor a maradó fogak szuvasodása ebben a korban a legintenzívebb. Éppen ezért ebben az életszakaszban kell az eredendően ép tejfogazatot a fogváltás idejéig továbbra is megőrizni, és a maradó fogazat egészségét egész életre megalapozni, jó esélyt teremteni ahhoz, hogy az egész életen át funkcióképesen és esztétikailag kielégítő módon megmaradjon.

Ehhez képest a 13 év alattiak háromnegyedének vannak lyukas tejfogai, míg tízből négy tinédzsernek vannak lyukas maradandó fogai, de ami ennél is aggasztóbb, hogy ezek 90 százalékát nem kezelik.

A felnőttek sem állnak sokkal jobban az orális egészség terén: a statisztikák szerint egy átlagos, városon élő romániai lakos mindössze két tubus fogkrémet használ el egy év alatt, vidéken pedig még ennél is rosszabb az arány — egy tubus fogkrém két és fél évente. Fogkefét sem cserélnek gyakrabban a lakosok: ezekből mindössze egyet használnak el másfél évente, miközben az európaiak 65 százaléka háromhavonta cseréli a fogkeféjét, közülük is a legszigorúbban a németországi és az olaszországi lakosok.

 

Az iskola sokat segíthetne

 

Az elmúlt évtizedekben romániai, ezen belül a szatmárnémeti iskolákból is szinte teljesen eltűntek a fogorvosi rendelők. Míg korábban a tanintézményekben ingyenes lehetőségük volt a diákoknak egy-egy konzultációra, minimális beavatkozásokra, a rendelők megszűnésével ez is véget ért. A rendszerváltás előtt ugyanis sok szatmári iskolában működött fogorvosi rendelő, a régi poliklinikán nyolc gyermekfogorvos is dolgozott. A szakembereknek az volt a feladatuk, hogy iskolakezdéskor megvizsgálják a diákok fogait, rendbe tegyék őket. Mire befejezték az iskolát, a tömések, kezelések el voltak végezve. Mivel azonban több mint két évtizedig nem léteztek ezek a rendelések, ezért ahogyan az Eurostat statisztikája is állítja, folyamatosan leromlottak a romániai gyerekek, fiatalok fogai. Manapság nem ritka, hogy a húszas-harmincas éveikben járó fiataloknak már protézisük van, műfogakkal rendelkeznek.

A Szatmári Fogorvosi Kamara évek óta szorgalmazza, hogy indítsák be újra az iskolákban a fogászati rendelőket. Jelenleg három tanintézményben — Szatmárnémeti Református Gimnázium, Mihai Eminescu Főgimnázium, Unio–Traian Vuia Műszaki Líceum — működik fogorvosi rendelő, ez azonban továbbra is nagyon kevés.

A nemrég Szatmárnémetiben zajlott nemzetközi fogorvos-konferencián egyébként egy új ötlet is felvetődött: Pataki Csaba megyei tanácselnök azt javasolta a fogorvosoknak, hogy ültessenek gyakorlatba egy olyan programot, amelynek keretében a szakemberek egy mobil fogászati laboratóriummal bejárnák a megyét, és ingyenes vizsgálatokat biztosítanának a vidéki iskolásoknak — ehhez azonban még partnerekre és anyagi támogatásra van szükség.

Lehetőségeikhez mérten egyébként a kamara tagjai is igyekeznek kivenni a részüket a Szatmár megyei iskolások neveléséből, a helyes száj- és fogápolásra, a fogak tisztítására tanítva a diákokat. Az elmúlt években lapunkban is több ízben beszámoltunk már olyan tevékenységekről, amelyek során a szatmári fogorvosok ellátogattak különböző iskolákba, így tanulták meg például az Óvári Általános Iskola diákjai dr. Telegdy József fogorvostól, hogy konzultációra járni egyáltalán nem ijesztő, ahogyan a fogorvos sem mumus, az ügyes gyerekek pedig ápolják és rendszeresen mossák a fogaikat, a 10-es Számú Általános Iskola tanulói pedig dr. Cociş Hajnalka jóvoltából néhány órára fogorvosokká, fogászati asszisztensekké vagy éppen páciensekké válhattak, a rendelőben megismerkedtek a gyakran használt fogászati eszközökkel, kézbe vehették, sőt, ki is próbálhatták őket.

 

Bumbuluţ Krisztina