×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmári konyha

Csupa csoki torta

2017.03.29 - 15:43
Megosztás:
Csupa csoki torta

Hozzávalók 18 cm-es formához, a tortalapokhoz: 3 nagy méretű tojás, 12 dkg cukor, 3 evőkanál olaj, 12 dkg liszt, fél kávéskanál sütőpor. A krémhez: 4 dl tejszín, 40 dkg tejcsokoládé. A tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 1 evőkanál olaj. A díszítéshez: ízlés szerint különféle bonbonok, csokoládérudak, drazsé, cukorgyöngy.

A krémhez a tejszínt a csokoládéval felforrósítjuk annyira, hogy a csoki teljesen felolvadjon.

Alaposan lehűtjük, majd felhasználás előtt habverővel jól felhabosítjuk. A tortalapokhoz a hozzávalókat három egyenlő részre osztjuk, és három lapot sütünk belőlük az alábbiak szerint. A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk, majd hozzáadjuk a cukrot és tovább verjük addig, amíg fényes és még keményebb habot nem kapunk. Ekkor hozzáadjuk a tojás sárgáját és az olajat, és újra elkezdjük verni, de csak addig, amíg egynemű nem lesz az egész. Óvatosan beleforgatjuk a lisztet, amiben előzőleg elkevertük a sütőport, majd a masszát a formába simítjuk és betoljuk a sütőbe. Laponként 10–12 perc alatt megsütjük.

A teljesen kihűlt lapokat megtöltjük úgy, hogy a tetejére és az oldalára is jusson egy vékony réteg a krémből. A csokoládét az olajjal vízgőz felett megolvasztjuk és a torta tetejére simítjuk. Mielőtt teljesen megszilárdulna a csokoládé, rárakjuk a bonbonokat, csokirudakat, és cukorgyönggyel díszítjük.