Dan Barna szerint Romániának túl kell lépnie az etnikai megosztottságon
Utoljára módositva: 2019-09-08 05:26:54

Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerint Romániának túl kell lépnie az etnikai megosztottságon, azon, hogy minden nemzetiség a sajátjaira szavaz, és úgy vélte, hogy egy civilizált, modern és kiművelt Romániában az etnikai kérdésnek már meghaladottnak kellene lennie.

A pártja élére a héten frissen újraválasztott politikus erről Marosvásárhelyen nyilatkozott, ahol aláírásgyűjtő körúton van az elnökválasztás alkalmából, hiszen a novemberi megmérettetésen ő az USR-PLUS választási szövetség államfőjelöltje.

Az USR Románia egyik viszonylag új pártjának számít, amely szakítani akar a régi pártokkal és egyfajta rendszerellenes politikai erőként akarja megreformálni gyökerestül a közéletet a Dacian Ciolos EP-képviselő vezette PLUS-szal együtt. A két párt alkotta választási szövetség történelminek számító sikert, 22 százalékos eredményt ért el a májusi európai parlamenti választáson, ahol szinte ugyanannyi szavazatot kaptak, mint a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD).

A politikus kijelentette, hogy az USR jó példát mutat az etnikai kérdésben, hiszen a pártban vannak románok és magyarok is, akiknek természetes és normális együttműködésben sikerül közösen dolgozniuk.

Barna szerint túl kell lépni az etnikai megosztottságon, mert Románia valójában európai, nyitott állam, ahol az állampolgárság többet jelent, mint egy adott nemzetiséghez való tartozás. Barna szerint az USR-ben etnikai kérdés nem létezik, hiszen a párt korábbi elnöke és jelenlegi alelnöke is magyar nemzetiségű. Barna szerint a fiatal nemzedékek már példát mutatnak az etnikai megosztottság meghaladásában, és arra biztatta a marosvásárhelyi románokat és magyarokat, hogy lépjenek be az USR-be és a PLUS-ba, mert “meg kell menteni és meg kell javítani” az országot. “Egy civilizált, modern és kiművelt Romániában az etnikai kérdésen túl kell lépni, és úgy vélem, hogy ez a kérdés már nem kellene időszerű legyen” – mondta az USR elnöke.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és szóvivője a román politikus nyilatkozatára reagálva szombaton elmondta: az RMDSZ álláspontja szerint nem túl kell lépni az etnikai problémán, hanem meg kell oldani azt. Hegedüs Csilla szerint Dan Barna úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek, aki behunyja a szemét és úgy tesz, mintha ez a probléma nem létezne.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó kertes ház főúton, 25 méteres utcafronttal, 35...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...