Dăncilă szerint Iohannis sajátosan értelmezi az alkotmánybíróság döntését
Utoljára módositva: 2019-09-19 20:06:12

Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint Klaus Iohannis választási érdekeinek megfelelően, saját tetszése szerint értelmezi az alkotmánybíróság szerdai döntését, amelyben a taláros testület kimondta, az államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő azáltal, hogy nem mentett fel tisztségükből bizonyos minisztereket, és nem nevezte ki az ügyvivő tárcavezetőket.

A kormányfő csütörtökön ismét hangoztatta, hogy az elnök visszaélést követ el az ügyvivő miniszterek kinevezésének halogatásával, így próbálva akadályoztatni a kormány tevékenységét.

“Az alkotmány megszegéséhez hozzászokott elnök most szintet lépett: saját tetszése szerint, választási szemszögből átértelmezi az alkotmánybíróság döntését, amely mindenki számára kötelező érvényű. Azt nyilatkozza, hogy az alkotmánybírák szerint a kormányfőnek haladéktalanul bizalmi szavazást kell kérnie a parlamentben, holott a ‘haladéktalan’ kifejezés valójában éppen az ügyvivő miniszterek kinevezésére vonatkozott” – fogalmazott Dăncilă a csütörtöki kormányülés elején.

A kormányfő ismét leszögezte, bizalmi szavazást fog kérni a parlamenttől, ugyanakkor hangsúlyozta, az ügyvivő miniszterek kinevezése ezzel nem függ össze.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adományozni ünnepekkor?
Igen, ilyenkor mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az adományozásra.
Előfordul, hogy valamely felhívás kapcsán én is adományozok
Ugyanúgy adományzok egész évben
Nem adományozok se ünnepekkor, se máskor
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 5 dkg darált mák, 1,85 dl tej, 22 dkg kristálycukor, 20 dkg vaj, 3 db tojás, 30 dkg ...