Daniel Pașca az Unirea sportmenedzsere
Utoljára módositva: 2018-02-28 14:42:52

Nem csak a játékos keretben és a szakmai stábba újult meg a tél folyamán a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata, hanem a vezetőségi szinten is bővült: a Liga 3-ban szereplő alakulat sportmenedzseri feladatait most már Daniel Pașca (képünkön) fogja ellátni.

Nem hat meglepetésként ez a hír, hiszen Pașca neve már a téli vakáció elején is felmerült, amikor a klub elnöki tisztségének a megüresedését próbálta pótolni az Unirea. Azonban Pașca elmondta, már tavaly nyáron is volt megkeresés a tasnádiak részéről, viszont akkor még kitartott a Szatmárnémeti FC Olimpia másodosztályos alakulat mellett. Utóbbi megszűnt létezni, így nem csak a játékosok, a szakmai stáb is új munkahely után nézett. Pașca a téli vakáció során többször azt állította, hogy csak barátilag segíti a tasnádiakat, nem szeretne hivatalosan részt vállalni az adminisztrációs munkába. „A divíziós indulásnál is segítettem tanácsaimmal, hiszen van egy kis tapasztalatom e térten. Szívesen tettem, ha kérik a tanácsaimat, azokat nem tartom magamba” — mondta Pașca, aki éveken keresztül dolgozott az Olimpiánál sportigazgatói tisztségben.

Most azonban nem csak barátilag, hanem már hivatalosan is segít az Unirea elnökségének, amelyet Florin Aciu vezet. A korábbi klubvezető, Zsidó Lóránt megőrizte igazgatótanácsi tagságát, ahol helyet kapott még Adrian Farcău és Katona Péter. A klub alelnöke Bogdănel Moise, korábbi másodedző lett. Mint ismeretes, a szakmai stábot Cristian Popa vezetőedző, illetve Ovidiu Suciu másod- és kapusedző alkotja. Kilenc új játékos érkezett a keretbe, közülük a 21 éves Pavel Nemeș és Raul Ștef a legidősebbek: Sebastian Moroz 20, Casian Kerezsi 18, Denis Cubaș 20, Varga Márkus, Florin Palincea, Robert Chifor és Mihai Popa 19 éves.

Pașca egyébként a sportulsatmarean.ro hírportálnak adott interjúban kitért a tasnádi utánpótlás-nevelés sivár helyzetére is. „Az Unireának jelenleg két csikócsapata van, a 15 és a 11 évesek, akik a korosztályos megyei bajnokságokban szerepelnek. Jövőre reméljük, hogy a 13 évesekkel sikerült bővíteni a keretet. Itt még sok munka van, nagyon rossz a helyzet. Ráadásul hosszú távú cél, hogy minél több tasnádit, Tasnád-környéki srácot behozzunk a felnőttkeretbe. De ez kellő komolysággal végzett utánpótlás-neveléssel lehetséges. Ez legfeljebb 4-5 év múlva valósulhat meg. Az idei cél, hogy megőrizzük az idény végén a harmadosztályos helyünket, illetve egy magot alakítsunk ki, akik köré a következő években építeni tudunk, és akikkel egy erős Liga 3-as csapatot tudunk alakítani” — mondta az Unirea új sportmenedzsere, aki kitért a sportinfrastruktúra állapotára is. „Sajnos az egész megyében egyetlen településen, Nagykárolyban van olyan focilétesítmény, amely elég jó felkészülési bázisnak számít a két normál méretű edzőpályával. Viszont ez is elavult már. Az utóbbi évtizedekben semmi új sportlétesítmény nem épült, amely rendes felkészülési körülményeket biztosítana. Így hiába is várunk mi nagy teljesítményeket, ha nincs infrastruktúra. Ha már a sportklubok támogatásából nem akarja kivenni a részét a Megyei Tanács, akkor legalább ezen a téren segítse a sportot. Egészséges nevelést akarunk gyermekeinknek, de nincs hol biztosítani ezt. Még szerencse, hogy kisebb tornatermek, sporttermek épültek itt-ott, ahol a gyerekek edzhetnek télen” — tette hozzá.

A Liga 3 tavaszi idénye ezen a hétvégén rajtolna a visszavágó első fordulójával. Viszont az időjárási viszonyok miatt megtörténhet, hogy halasztanak. Erről szerdán délután dönt a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. Ha mégsem történik halasztás, akkor a Tasnádi Unirea a Dési Unirea vendége lesz szombaton a 15 órakor kezdődő találkozón.

Szöveg: Pesek Attila

Fotó: Cosmin Dan

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...