Darab mindenkori emberi hibáinkról
Sorin Militaru elismert román rendező a Szatmárnémeti Északi Színház vendégeként arra vállalkozott, hogy Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című vígjátékát mindkét társulattal színre vigye.
A Harag György Társulat előadása erdélyi magyar közegbe helyezte a történetet, s a mába, ezáltal a szöveg és a benne fellelhető problémák általánosságára és jelenidejűségére mutatva rá. Sorin Militaru merész vállalkozásától sokan rettegtek, de a bemutatón kiderült, hogy a rendező úgy valósította meg elképzeléseit, hogy nem lépte túl a jó ízlés határát. A Harag György Társulat eddigi Caragiale-darabjait mindig magyarországi rendező vitte színpadra, több esetben román részről az volt a visszhang, hogy a magyarok gúnyolódnak a románokkal. A pénteki bemutató rádöbbentette a nézőt, hogy a mi politikai elitünk sem sokkal rózsásabb, mint más népeké, Militaru rendezése arra vezet rá, hogy ne másokon, hanem a magunk emberi hibáin nevessünk. Az egymás ellen küzdő két magyar párt ragozza azt a demagógiát, ami ott van a mai politikumban (nemzeti vonal, Európa-ellenes tábor, a Keletre vagy a Nyugatra való orientálódás stb). A darab bizonyítja, hogy százharminc éve is olyan kérdések voltak napirenden, amelyekkel ma is találkozunk. A szövegen annyi változtatás történt, hogy a román történelmi utalásokat magyarra cserélte a két dramaturg (Bessenyei Gedő István és Bertóti Johanna), a román neveket pedig magyarra fordították. Ezt a darabot nagyon sok országban, nagyon sok kultúrában el lehet helyezni, mert Caragiale nagyon jól ábrázolta az emberi hibákat. A szereplők úgy vannak megformálva, hogy azokat minden emberi hibájukkal el tudjuk fogadni, nem tűnnek ellenszenveseknek. A kisszerű emberek nagy kalamajkáját látjuk az előadásban, mégis tudjuk szeretni őket. Benne vannak a mocskos játékokban, de valami emberi érzés mozgatja őket: a szerelem, a nagyravágyás, a becsvágy, a féltékenység, az irigység, olyan örök emberi tulajdonságok, amelyekről évszázadok óta írnak a drámaírók.
A darab — színészbarát, fürdőznek benne a színészek, mindenki nagyon élvezi, ez köszönhető a rendezőnek is, aki szeret a színészre építeni. Szabó Anna díszlete és jelmeze is olyan, hogy a színészt emeli ki: a díszlet egyszerű, tiszta, alapvetően világos színeket tartalmaz, nem törekszik főszereplő lenni, hanem szépen meghúzódik a háttérben; a jelmezek is úgy vannak megtervezve, hogy az bármelyik kor politikusára jellemző legyen. A színészek is jól alkalmazkodtak a szerepekhez, Militaru rábírta őket, hogy megugorják önmagukat, a megszokott eszköztáruk mellett új eszközöket lehet észlelni a szerepformálásokban.
A fordulat az, hogy ebbe a közegbe egyszer csak megérkezik Agamemnon Dandanache (akinek a dramaturgok nem változtatták meg a nevét, a szerepet Ciprian Vultur játssza) és kiderül róla, hogy román. Az erdélyi magyar kisvárosba a magyar párt egy románt küldött a nyakukra, mert Bukarestben úgy alakultak a tárgyalások. A végén mindenki várja, hogy mi fog történni. Túróczy elővesz egy bicskát, mindenki várja, hogy leszúrja a román képviselőt, az behúzódik a megyei tanácselnök Tarhonyai háta mögé, Túróczy viszont elővesz egy almát, azt kettészeli, és a felét odaadja a román küldöttnek. Vagyis szokásos módon elfogadják azt, amit felülről diktálnak. Mivel Zoé nem tud románul, neki fordítják a beszélgetést. Nem csak amiatt döbbennek le, mert román képviselőt küldtek rájuk, hanem azért, mert az is éppen olyan mocskos, mint a többi, ő is egy levél által jutott oda, ahova jutott.
Ghiţă, azaz Gyuri, a rendőr szatmári dialaktusban beszél. Lopja a zászlókat a városból. Az eredeti szövegből nem derül ki, hogy miért lopja a zászlókat, és kinek tudja azt eladni. Ebben az előadásban kiderül, hogy van hét gyermeke, nincs mibe beöltöztesse őket, a végén megjelenik a hét gyerek magyar zászlóból készített ruhában. A részeg polgárról, a legvisszataszítóbb figuráról derül ki, hogy ő a legtisztességesebb az egész darabban, ő juttatja vissza a levelet. Azok, akik a társadalmi elithez tartoznak, sokkal mocskosabbak, mint ő. Az előadás során mindenki belenézhet a görbe tükörbe, valamelyik szereplőben mindenki magára ismerhet, szembesülhet a saját közéletének a mocskosságaival és a populizmussal. Az előadásban fontos szerepe van a tömegnek, más előadásokban statisztaként szerepel a tömeg, itt nagyon is előtérben van. A politikai gyűléseken a két tábor: főszereplő. A koreográfusi munkát Bordás Attila végezte.
Szereposztás: Paliczki István (Ştefan Tipătescu) – Rappert-Vencz Gábor; Agamemnon Dandanache – Ciprian Vultur; Tarhonyai Zakariás (Zaharia Trahanache) – Bessenyei István; Tálasy Dezső (Tache Farfuridi) – Gaál Gyula; Túróczy Rezső (Iordache Brânzovenescu) – Tóth-Páll Miklós; Kacagányi Miklós (Nae Caţavencu) – Kányádi Szilárd; Jánosi (Ionescu) – Péter-Attila Zsolt; Pálosi (Popescu) – Orbán Zsolt/Sándor Anna; Gyuri rendőr – Nagy Orbán; Részeges polgár – Bodea Tibor; Tarhonyai Zoé – Kovács Nikolett. Szavazók, polgárok, közönség, gyerekek.
Elek György
