×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

De akkor hogyan is volt? Ebédszünetes forradalom

2018.03.16 - 11:02
Megosztás:
De akkor hogyan is volt? Ebédszünetes forradalom

Legnépszerűbb és legegységesebb nemzeti ünnepünk március 15-e, minden magyar saját hőseinek tekinti 1848–49 meghatározó szereplőit, és sorolja a jeles nap fontos helyszíneit — a valóságban szinte minden, az ünnepségeken megidézett részlet másképp történt.

A forradalom évfordulójának „előestéjén”, szerdán délután tartott rendhagyó történelemórának is beillő előadást Nyáry Krisztián, aki erdélyi könyvbemutató körútjának utolsó állomásaként érkezett Szatmárnémetibe, s az Iparosotthon nagytermében beszélgetett Kovács Eszter újságíróval legújabb, Fölébredett a föld című kötetéről — és nem csak. A leveleskönyv — hiszen a szerző összesen 163 levéllel s a mindegyikhez tartozó rövid történettel meséli el az ismert forradalmi hősök és ifjak, hozzátartozók és egyszerű, hétköznapi emberek történeteit — egyrészt „alulnézetből” is bemutatja a forradalom kitörésének napjait, másrészt a piedesztálra emelt, már-már ikonikus tökéletességűnek tartott hősök egy emberibb arcát mutatja be, úgy, hogy az olvasók számára is kiderülhessen: bizony nagyjaink is csak hús-vér, esendő emberek voltak, harmadrészt pedig a nagy nap évszázad óta rosszul megidézett momentumaira és malőrjeire is rávilágít, amelyeket csokorba szedve az emberben megfogalmazódik: csoda, hogy lett ebből a forradalomból valami. „A történészek odafigyelnek ezekre a pontatlanságokra, de a kollektív emlékezet nem. 1848-at hallva minden magyar emberben 'megvan' a történet, ismerősek a szereplők — ám ezek kicsit kultikus történetek lettek, s ami egyszer rögzül, az már úgy is marad a történelmi kultuszban. Például Petőfi nem szavalta el a Nemzeti dalt a nemzeti emlékezetben élő ikonikus helyszínen, a Nemzeti Múzeum lépcsőjén — két hónappal később, májusban mondott ott beszédet, ráadásul egy olyan tüntetésen, amely az általuk túl mérsékeltnek tartott Batthyány-kormány lemondását követelte. Ennek ellenére a köztudatban a mai napig így van berögzülve, s érdekes, hogy 1848. március 15-ének valóban fontos helyszínei ilyen-olyan okok miatt elfelejtődtek, a Nemzeti Múzeum, ami megmaradt, s napjainkban is ott tartják a fő rendezvényeket, ahol akkor nem is volt más, csak egy tömeggyűlés” — mondta Nyáry. S ha már Petőfi és Nemzeti dal: a reggeli készülődésben bizony otthon felejtette a vers kéziratát, ezért emlékezetből, betűről betűre kellett bediktálnia a szöveget a nyomdában — ahol egyébként a nyomdatulajdonos Landerer „súgta meg” az orrlógatva már-már elballagni készülő márciusi ifjaknak: foglalják le az egyik gépet, s azon nyomtassák ki a cenzori bélyegző hiányában a 12 pontot, őt magát pedig a látszat kedvéért és saját kérésére azért bezárták az irodájába, nehogy baja legyen a történtekből. S ha már ama 12 pont: Petőfiék március 15-én reggel is az akkor még nem Pilvax, hanem Fillinger kávéházban találkoztak a többiekkel, s az első ifjú forradalmár, aki megpróbálta a pontokat megismertetni a néppel, nem Petőfi vagy Vasvári, a nagy szónokok voltak (utóbbi egy kicsit lekésett a forradalomról heves udvarlás miatt), hanem Sükei Károly költő, az egyetlen a társaságból, akinek ezt nem szabadott volna megtennie, súlyosan dadogott ugyanis. Kiakasztotta a kézzel másolt 12 pontot a kávéház melletti falra, és mindjárt magyarázni is kezdte a köréje gyűlt 20–30 embernek — egy jelen lévő titkosrendőr a jelenetet látva bolondok házába akarta vitetni a dadogós szónokot.

A pesti polgároknak — akiknek egy része az „Éljen a szabadság!”, másik része az „Éljen a király!” jelszóval vonult — azonban tetszett a sajtószabadság főpróbája és a bátor agitátor, úgyhogy végül a spiclit kergették el a környékről. Az is csak kevesek által tudott dolog, hogy Táncsics Mihály soha nem volt fogoly a Táncsics-börtön néven elhíresült épületben — úri fogolyként ugyanis egy utcai szobában raboskodott, ahol bedeszkázták az ablakot. Ráadásul a frissen kiszabadított Táncsics Mihálynak esze ágában sem volt tovább sodródni a forradalmi eseményekkel, inkább bezárkózott egy szállodaszobába rég nem látott feleségével. Ez okozott némi kellemetlenséget, mivel az esti Bánk bán előadásnak ő lett volna a sztárja, és a márciusi ifjak, akik képtelenek voltak kirángatni őt a hitvesi hotelszobából, végső kétségbeesésükben már azt fontolgatták, hogy egy kimaszkírozott színésszel játszatják el Táncsics szerepét. Ezt végül Jókai nem engedte, inkább kiment a színpadra, hogy mentse a helyzetet — hatalmas körmondataiba azonban belezavarodott, annál is inkább, mert az egybegyűlt sokadalom nem rá, hanem Táncsicsra volt kíváncsi, s már-már botrány tört ki, végül a kor dívája, Laborfalvi Róza mentette meg az estet azzal, hogy teátrálisan a nála 13 évvel ifjabb író mellére tűzte a saját kokárdáját, sőt, meg is csókolta, általános ováció közepette. Nem mellékesen 1848. március 15-én volt az a mozzanat, amelyre sem addig, sem azt követően nem volt példa a világtörténelemben: „hivatalos ebédszünet” osztotta ketté a nap eseményeit — a Landerer nyomda előtt összegyűlt, s a 12 pontra, valamint a Nemzeti dalra váró több ezer embert hazaküldték ebédelni, kérve őket, délután 3-ra menjenek vissza a múzeumkertbe. Valamennyien visszamentek.

Az események valódi krónikáját és azt, hogy mit is éreztek akkoriban az emberek — akik minden hibájuk, tévesztésük, gyarlóságuk ellenére közösen tudtak valami nagyszerűt csinálni —, az általuk írt levelek, naplók mutatják meg. S miért volt fontos Nyáry Krisztiánnak ennek a szabályosnak nem nevezhető forradalommal és szereplőivel foglalkozni?

„Régóta foglalkozom vele, egyrészt, mert nagyon szeretem ezt az időszakot, többek között azért, mert ekkor születik meg a modern értelemben vett magyar nemzet, mert rákényszerültek, hogy döntéseket hozzanak. Például egy embernek el kellett dönteni, hogy milyen nemzethez tartozik, ez korábban nem volt éles kérdés. Másrészt pedig a levélírás fontos műfaj, hiszen a kézzel írott levél sajátossága, hogy véglegesnek szánt mondatokat vetünk papírra. Az emlékirat és a napló mellett ez az a műfaj, amely többé-kevésbé őszintén rajzol meg egy eseményt, véleményt, és a korabeli leveleket olvasva kiderül, ugyanaz volt fontos az akkori embereknek, mint a mostaniaknak: munka, család, szerelem — s közben beszűrődik a történelem, és mozaikszerűen kirajzolja a pillanatot. Ezért olyan érdekes ez a műfaj. Hétköznapi halandó emberek voltak, de ez nem csökkenti az érdemeiket, sőt! Hétköznapi emberek csinálták ezt a forradalmat, akik sokszor nem értették egymást, az istenített Kossuth, Petőfi, Széchenyi, Batthyány, Klapka, Görgei vagy Bem nem feltétlenül szívlelték egymást mindenben, nagyon sokat vitatkoztak, és szemben is álltak egymással, de volt egy közös ügyük” — magyarázta Nyáry, aki közel 4000 levelet olvasott el, amelyekből 400–500-at választott ki, s végül a szerkesztő „apasztotta olvasható mennyiségűre”, azaz a kötetben közreadott 163-ra. „Ezekben a levelekben látszik az emberi arcuk, emberi bizonytalanságuk, hogy mik voltak a félelmeik, és mire gondoltak azokban a napokban. Például Kossuth Lajos beszédeit ismerjük a tankönyvekből, hogy hogyan lelkesítette az összegyűlt embereket Cegléden vagy Szegeden, de azt már kevésbé, hogy miután megtartotta ezeket a beszédeket, akkor milyen levelet írt a feleségének, amiben az aggodalmait, a kétségeit is megosztotta” — mutatott rá a szerző, hozzátéve: „Három sorsot emeltem ki ebben a kis dokumentumdarabban, amelyben pont az látszik, hogy nem mindig tökéletesek a történelem szereplői.”

A könyvbemutatót ugyanis egy különleges mozzanat is színesítette: a gróf Batthyány Lajos, Zichy Antónia és Zichy Karolina nem mindennapi történetét megelevenítő dokumentumjátékot Gál Ágnes és Rappert-Vencz Stella színésznők, valamint Nyáry Krisztián felolvasásában hallgathatták meg az érdeklődők. Az első magyar alkotmányos miniszterelnök életútját a könnyelmű katonaévektől a vértanúságig megelevenítő, barátja, gróf Széchenyi István naplójegyzeteivel fűszerezett minielőadás annak a sajátos szerelmi háromszögnek a történetén keresztül mutatta be Batthyány életét, amely a részben horvát származású, magyarul alig beszélő ifjúból reformpárti hazafivá, majd a forradalom mártírjává váló főnemesnek nemcsak a magánéleti viszonyait, hanem a gondolkodásmódját, politikai öntudatra ébredését is befolyásolta. A folyamat érdekessége, hogy a Batthyány életét nagyban meghatározó két asszony, Zichy Antónia és Zichy Karolina testvérek voltak, s a Zichy nővérek személye és életútja nem csak a családon belüli zegzugos erotikus viszonyrendszer miatt érdekes: az általuk működtetett szalonok a korszak igazi társasági központjai voltak, és Batthyány grófon kívül mások is a hatásuk alá kerültek, például Karolina vonzásába került Széchenyi István (aki egyébként csak „Batthyány Louis két hölgye”-ként emlegette a nővéreket), de az arisztokratákért nem túlságosan rajongó Petőfi Sándor is a „hon hű leányai”-nak nevezte őket.

 

 

Szabó Kinga Mária