Díjazták a vidám versmondókat
Utoljára módositva: 2014-04-25 21:30:59

Tegnap tartották a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei szakaszát az V–VIII. osztályosok számára. Ma az I–IV osztályosok vetélkednek.

 

Felhőtlen szórakozási lehetőséget kínált idén is a Vidám Versek Versmondó Versenye (VVVV), melynek keretében tegnap tartották az V–VIII. osztályosok számára a megyei döntőt a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében. A tizenhárom szavaló mindegyike igen ügyesnek bizonyult, így a zsűrinek (Barakonyi Gergő volt VVVV-győztes, Pap Erika és Sárosi Melinda) nem volt könnyű dolga a győztes kiválasztásánál. Az első helyet végül Kánya Rékának (Református Gimnázium – felkészítő tanár: Lovász Erzsébet) ítélték oda, aki Bertók László Sötétben nem látok aludni című versét szavalta. A második Szatmári Boróka (Református Gimnázium – felkészítő tanár: Varga-Bressel Christiane) lett – ő Konrád Tamás Zsolt Róka, holló nem hasonló című költeményét adta elő. Harmadik helyen Csapó-Ilyés Fruzsina végzett (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum – felkészítő tanár: Heinrich Andrea), aki Fehér Klára Bezzeg az én időmben című művéből adott elő egy részletet. Egy különdíjat is kiosztottak, melyet a zsűri Telegdi Áronnak (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum – felkészítő tanár: Heinrich Andrea) ítélt oda, aki Szilágyi Domokos Piroska és a farkas című költeményét adta elő. Barakonyi Gergő zsűrielnök kiértékelőjében elmondta: nagyon jónak találták mindegyik nevező előadását. Mint kifejtette, a szavalatoknál igen fontos a szövegtudás, mivel ez teszi az előadót magabiztossá, így tud láttatni a közönséggel, és nagyon sokat számít a szép magyar beszéd is. Ma reggel kilenctől kezdődik a verseny megyei fordulója az I-IV osztályosok számára, szintén az iskola dísztermében.

 Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...