Díjazták az öko-kabalafigurákat
Utoljára módositva: 2014-12-18 09:07:13

Számos ötletes alkotással neveztek be a Szatmár megyei iskolák az Életet a környezetnek, életet az embernek elnevezésű vetélkedő kapcsán kiírt versenyre. A pályamunkákat kiállították.

 

 

A megyei múzeumban állították ki tegnap az idén tízéves Életet a környezetnek, életet az embernek elnevezésű környezetvédelmi vetélkedő kapcsán kiírt verseny keretében készült alkotásokat. Amint arról beszámoltunk, a jubiláló rendezvény szervezői — a környezetvédelmi ügynökség, a tanfelügyelőség, a Lions Club szatmári szervezete, valamint a CCR Logistic Romania és az Alpin Recycling hulladék-újrahasznosítással foglalkozó cégek — egy felhívást intéztek ősszel a versenyben részt vevő 35 iskolához, melyben arra kérték őket, hogy készítsék el használt szárazelemekből a versenysorozat kabalafiguráját. Amint Békéssy Erzsébettől, a környezetvédelmi ügynökség vezetőjétől megtudtuk, 27 alkotás érkezett, melyeket a tegnap reggeli kiállításmegnyitót követően egy szakértőkből álló zsűri bírált el. Első helyen a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata végzett, akik a szatmárnémeti tűzoltótorony mását építették meg összesen 15 kilogrammnyi ceruzaelem felhasználásával.

A második a Református Gimnázium lett, ők a természetvédelem egyik jelképének számító, a kihalás által veszélyeztetett óriáspandát rakták ki. A harmadik helyen a Börvelyi Általános Iskola gárdája végzett, akik egy hatalmas pénztárcát készítettek a rendelkezésükre álló elemekből, minden bizonnyal arra utalva, hogy a természetvédelem egyik leghatékonyabb módjának az erőforrások ésszerű felhasználása, illetve a spórlás számít. A negyedik helyezett a Ioan Slavici Főgimnázium csapata lett — ők az élet fáját alkották meg a nem mindennapi alapanyagból. Az első négy helyezett iskola képviselőit sportfelszerelésekből álló csomagokkal ajándékozták meg a szervezők, ugyanakkor mindegyik résztvevő igyekezetét elismerték egy-egy oklevéllel. A tárlat december 21-ig látogatható a megyei múzeum előtéri kiállítótermében.

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...