×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Diszkókirályt és diszkókirálynőt választottak

2014.11.22 - 10:03
Megosztás:
Diszkókirályt és diszkókirálynőt választottak

Idén is remekül sikerült a Szatmárnémeti Református Gimnázium gólyabálja: a három kilencedikes osztály vidám produkciókkal mutatkozott be, majd megválasztották a legszebb kilencedikes diáklányt és –fiút.

A 2014/2015-ös tanévben is három kilencedikes osztály kezdte meg a tanulmányait a Református Gimnáziumban: Póti Eduárd történelemtanár IX. A filológia osztálya, Czibere Zoltán földrajztanár IX. B teológia osztálya és Vékony Gyöngyi matematikatanár matematika-informatika osztálya. A gólyabál első felvonásaként, a díszteremben mutatkoztak be a kilencedikes osztályok iskolaközösségüknek, a családnak és a barátoknak, majd a tíz legszebb gólyapár versenye következett a tornateremben.

Idén a ’90-es évek diszkólázát választották témául a szervezők, így a gólyáknak fel kellett vonulni diszkós ruhában, táncolniuk kellett a diszkókorszak legnagyobb slágereire, de persze nem maradt el az estélyi ruhás bemutatkozás, tánc sem. A szituációs játékokból az osztályfőnökök sem maradtak ki: nekik énekelni kellett, diákjaik legnagyobb örömére.

Az est végén aztán megválasztották a legszebb gólyákat: az idei év diszkókirálya Gáti Edmond lett, a diszkókirálynő pedig Katona Réka. A második helyen Kovács Bettina és Simon Tamás, a harmadikon pedig Kovács Blanka és Tőri Szilárd végzett.

[gallery link="file" order="DESC" orderby="title"]