×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Dobogó-közelbe kerülhet Tasnád

2017.10.27 - 16:22
Megosztás:
Dobogó-közelbe kerülhet Tasnád

A hazai pályán remekül szereplő Tasnádi Unirea az idegenben pontokat szerző Szászmedgyesi Gaz Metan II együttest fogadja szombaton 15 órától hazai pályán, a Liga 3 tizedik fordulójának meccsén.

Az eredmények alapján egy kiszámíthatatlan vendége lesz szombat délután a Tasnádi Unirea labdarúgócsapatnak a Liga 3 tizedik fordulójának a mérkőzésén, ugyanis a Szászmedgyesi Gaz Metan szatellitje az eddigi öt idegenbeli találkozóból kettőt vesztette el (Magyarigenen és Kudzsiron), egyszer ikszelt (Gyulafehérváron) és kétszer pedig nyerni tudott (Alsógáldán és Désen) – vagyis az eddigi 10 pontjából hetet szerzett idegenben. Ráadásul ez utóbbi két győzelem a legutóbbi két idegenbeli meccsről származik, és ehhez még hozzá adódik egy hazai siker, így a „gázosok” három nyert mérkőzés és egy szabad hétvége után jönnek Tasnádra, amivel egészen a 10. helyig jöttek fel. Egészen pontosan annak a csapatnak az otthonában lépnek ma pályára, amely első harmadosztályos szezonjában egyetlen meccset vesztett hazai pályán (Magyarigennel szemben), és négy meccses pozitív széria után várják a hazai összecsapást. Mint ismeretes, Marius Botan edző legényei három bajnokit zsinórban megnyertek, múlt héten pedig Gyulafehérváron ikszeltek. Ezzel a 6. helyen állnak az 5-ös csoport táblázatában, de csak három pont a hátrányuk az éllovas magyarigeniek mögött. Egy újabb győzelemmel pedig egészen a 4. helyig kapaszkodhat fel az Unirea, hiszen az előtte álló, szintén 16 pontos Lénárdfalvi ACS szabadnapos, a 17 pontos Alsógálda pedig Magyarigenben játszik, a vendégsiker pedig nagy meglepetés lenne. De még az sem kizárt, hogy Gyulafehérvár megvicceli a vendéglátóját, a Kolozsvári U-t, és akkor az Unirea még őket is megelőzheti, így a harmadik helyig ugorhat a tasnádi csapat. Viszont Botan legénysége elsősorban a saját játékára kell koncentráljon, és esélyt se adjon a szászmedgyesieknek, hogy pontszerzési reményeket tápláljon a tasnádi mérkőzésen.

Liga 3, 5-ös csoport, 10. forduló

Péntek

Magyarigeni Performanța – Alsógáldi Industria

Kolozsvári CFR II – Szászrégeni CSM Avântul

Szombat

Dési Unirea – Kudzsiri Metalurgistul

Tasnádi Unirea – Szászmedgyesi Gaz Metan II (15 óra)

Vidombáki Viitorul – Radnóti SK

Kolozsvári Universitatea – Gyulafehérvári Unirea

Vasárnap

Kolozsvári Sănătatea – Feleki FC

A Lénárdfalvi ACS szabadnapos.