Dombra fel és le Spa-Franchorchamps-ban
Utoljára módositva: 2017-08-25 10:55:23

Véget ért a négyhetes nyári szünet a Forma–1-ben, a hétvégén a mezőny egyik kedvenc pályáján, Spában folytatódik a Sebastian Vettel (Scuderia Ferrari) és Lewis Hamilton (Mercedes GP) főszereplésével zajló világbajnoki küzdelem.

A Forma-1 csapatai a jól megérdemelt, négy héten át tartó nyári pihenőjüket töltötték a Magyar Nagydíj óta, a nyilatkozataik alapján azonban már mindenki várta, hogy a feltöltődés után újrainduljon a 2017-es világbajnokság. A versenyzők és a rajongók lelkesedését egyaránt növeli, hogy a folytatásra Belgiumban, Spa-Franchorchamps versenypályáján kerül sor, amely a mezőny egybehangzó véleménye szerint az egész bajnokság egyik legjobb versenyhelyszíne.

A szédítő kanyarokkal tűzdelt aszfaltcsík a maga 7004 méterével a Forma–1 versenynaptárának a leghosszabb pályája, és a szintkülönbség tekintetében is csúcstartó: a sokszor hullámvasútként is emlegetett aszfaltcsíkon több mint 100 méter a különbség a legmagasabb pontnak számító 7-es kanyar és a legalacsonyabban fekvő 15-ös forduló között. A hosszú pályán 19 kanyar található, a többségük gyors, csak a La Source néven ismert 1-es kanyar és a Buszmegálló sikán számít kifejezetten lassúnak. A pálya leghíresebb, és a pilóták által leginkább kedvelt kanyarkombinációja az Eau Rouge, amely 12 százalékos emelkedőjével különleges élményt nyújt nekik.

A gyors, lendületes kanyarok mellett a különböző hosszúságú egyenesekből sincs hiány, ezért ezen a pályán fontos szerepe van a végsebességnek, a motorerőnek és a légellenállásnak.

Az autók gyorsaságát segítheti a megfelelő gumiabroncs-választás. A Pirelli a három leglágyabb keveréket, az ultralágy, a szuperlágy és a lágy gumikat vitte a Belga Nagydíjra. A Mercedes GP és a Scuderia Ferrari hasonlóan választott, bár előbbi 6, utóbbi 7 szettet kért a legpuhább abroncsokból, a Red Bull Racing és a McLaren-Honda viszont jóval agresszívabb taktikával versenyezhet, ők 9 szett ultralágy gumit kértek.

Mi történt a vakációban?

A négyhetes nyári szünetet azért iktatták be az F1-es idény közepére, hogy a feszített tempóban dolgozó csapatok lazíthassanak, ilyenkor a gyárakban is kötelező leállítani a munkát legalább két hétre. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mindig a maximumra törekedő istállók lógatták volna a lábukat a Magyar Nagydíj óta eltelt hetekben, az idén ráadásul egy kétnapos, szezon közbeni tesztet is beiktattak a Hungaroringre. Noha a legnagyobb szenzációt a lengyel Robert Kubica szereplése jelentette, a többi csapat is szorgalmasan rótta a köröket a magyar pályán, számos újítást kipróbáltak, amelyek közül sokat bizonyára a spái hétvégén is láthatunk majd.

Ráadásul a következő versenyt, az Olasz Nagydíjat is a motorerőt jutalmazó pályán rendezik, ezért mindegyik gyártó fejlesztésekkel készült a kihívásra. A Mercedes és a Renault motorgyártók új erőforrásokkal látják el a Mercedes GP és a Red Bull Racing versenyautóit, de a Ferrari is újított, viszont ők egyelőre nem a gyári csapatukban, hanem a partneristálló Haas autóiban próbálják ki a fejlesztett hajtásláncot.

Az élen tud-e maradni a Ferrari?

A világbajnoki cím egyértelműen Sebatian Vettel és Lewis Hamilton párharcában fog eldőlni. A Ferrari német versenyzője jól kezdte az idényt, majd lassan felzárkózott a Mercedes GP brit pilótája is, és a folyamatos javulás eredményeként, és a Brit Nagydíjon aratott domináns sikerének köszönhetően Hamilton 1 pontra megközelítette Vettelt a bajnokságban. A szűk kanyarokkal teli, lassú Hungaroringen azonban megint fordult a kocka, a Ferrari uralta a hétvégét, Hamiltonnak pedig meg kellett elégednie a 4. hellyel a csapattársa mögött. Vettelnek így ismét sikerült egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutnia, 14 pontos előnnyel vezeti a világbajnokságot.

A hátralévő 9 futamon persze rengeteg tényező befolyásolhatja a bajnokság alakulását, ezért Vettel is igyekszik mindig az aktuális feladatra koncentrálni, de kijelentette: őszintén hisz benne, hogy a Ferrari a legtöbb pályán képes legyőzni a Mercedest, így a világbajnoki címre is megvan minden esélyük.

A német a Belga Nagydíj előtt is bizakodó, annak ellenére, hogy a Ferrari nem vet be új motort a gyors pályán. Vettel és csapattársa, a finn Kimi Räikkönen marad az idei harmadik hajtásláncánál, amelyet a silverstone-i hétvégén próbáltak ki először élesben. „Szerintem nem sokat számít, hogy melyik pályán cseréljük le az erőforrásunkat, mert csodát úgysem várhatunk egyik versenyről a másikra. Az idei évre amúgy is rengeteget fejlődtünk a motorok terén, így bíznunk kell benne, hogy mindegyik pályán képesek leszünk felvenni a harcot a Mercedesszel” — nyilatkozta a bajnokság éllovasa, aki szerint az is a Ferrari mellett szólhat, hogy a szünet előtti hétvégét ők uralták.

Sok úgy vélik azonban, hogy a Ferrari csak azért arathatott kettős győzelmet a Magyar Nagydíjon, mert a lassú, szűk pálya az ő autójuknak kedvezett. A gyors pályákon viszont a Mercedes dominál, így a következő két pálya a még mindig erősebb motorral rendelkező németeknek kedvezhet. Vagyis papíron Spában és Monzában is a Mercedes a favorit, ráadásul az új motorfejlesztések is őket segíthetik. A Mercedest irányító Toto Wolff azonban nem szeretné, ha a csapatát egyértelmű favoritként könyvelnék el a Belga Nagydíj előtt, ők maguk is óvatosan készülnek a versenyre. „Veszélyes lenne azt feltételeznünk, hogy mi vagyunk a legesélyesebbek. Az idei szezonban sokszor láthattuk, hogy egyik hétvégéről a másikra is sokat változhat az erősorrend — magyarázta Wolff, aki szerint a Mercedesnek a Red Bullon is rajta kell tartania a szemét. — Nem fogok jósolgatni, csak arra koncentrálunk, hogy minden egyes teendőt el tudjunk végezni, a legtöbbet hozzuk ki magunkból, és a lehető legtöbb ponttal távozzunk innen.”

A Renault új fejlesztésű hajtásláncelemekkel készült a soron következő két futamra, Spában és Monzában is újdonságokat terveznek bevetni. A Renault F1-es programjának főnöke, Rémi Taffin szerint új „szoftveres és hardveres fejlesztéseket” is kipróbálnak, amelyektől ugyan nem várnak látványos formajavulást, de bíznak benne, hogy közelebb kerülhetnek az élcsapatokhoz. Taffin jó eredménynek tartaná, ha a gyári Renault-k a számukra papíron nem kedvező pályán pontot tudnának szerezni, a szintén a franciák motorjait használó Red Bull pedig megszorongatná a Mercedest és a Ferrarit.

Közvetítés

2017-es világbajnokság, 12. versenyhétvége, Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

Péntek: 1. szabadedzés (11 óra, Digi Sport 2), 2. szabadedzés (15 óra, Digi Sport 2)

Szombat: 3. szabadedzés (12 óra, Digi Sport 2), időmérő edzés (15 óra, Digi Sport 1, M4 Sport)

Vasárnap: futam (15 óra, Digi Sport 1, M4 Sport).

A vb állása

Pilóták

1 Sebastian Vettel német, Scuderia Ferrari 202
2 Lewis Hamilton brit, Mercedes AMG Petronas 188
3 Valtteri Bottas finn, Mercedes AMG Petronas 169
4 Daniel Ricciardo ausztrál, Red Bull Racing 117
5 Kimi Räikkönen finn, Scuderia Ferrari 116
6 Max Verstappen holland, Red Bull Racing 67
7 Sergio Pérez mecikói, Sahara Force India F1 Team 56
8 Esteban Ocon francia, Sahara Force India F1 Team 45
9 Carlos Sainz Jr. spanyol, Scuderia Toro Rosso 35
10 Nico Hülkenberg német, Renault F1 Team 26
11 Felipe Massa brazil, Williams F1 Team 23
12 Lance Stroll kanadai, Williams F1 Team 18
13 Romain Grosjean francia, Haas F1 Team 18
14 Kevin Magnussen dán, Haas F1 Team 11
15 Fernando Alonso spanyol, McLaren-Honda 10
16 Pascal Wehrlein német, Sauber F1 Team 5
17 Daniil Kvyat orosz, Scuderia Toro Rosso 4
18 Stoffel Vandoorne belga, McLaren-Honda 1

Csapatok

1 Mercedes AMG Petronas 357
2 Scuderia Ferrari 318
3 Red Bull Racing 184
4 Sahara Force India F1 Team 101
5 Williams F1 Team 41
6 Scuderia Toro Rosso 39
7 Haas F1 Team 29
8 Renault F1 Team 26
9 McLaren-Honda 11
10 Sauber F1 Team 5

Szöveg: gphirek.hu

Fotó: www.redbullcontentpool.com

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...