Donald Trump nem utazik el a davosi fórumra
Utoljára módositva: 2019-01-11 12:13:44

Az amerikai elnök nem utazik el a január 21-én kezdődő davosi világgazdasági fórumra. Donald Trump csütörtökön – útban az amerikai-texasi határhoz – Twitter-üzenetben közölte ezt,

“A demokratáknak a határbiztonság ügyében tanúsított hajthatatlansága és nemzetünk biztonságának fontossága miatt tisztelettel lemondom nagyon fontos utazásomat a svájci Davosba a világgazdasági fórumra” – írta az elnök.

Alig néhány órával korábban Trump még úgy fogalmazott, hogy csak akkor nem utazik el Davosba, ha a részleges kormányzati leállás folytatódik A Fehér Házban újságíróknak még azt mondta: “szándékomban állt, hogy elutazzam, és még mindig nem tettem le erről”. Hozzátette: “nagyszerű történetet” mondhatna el a fórumon az amerikai gazdaság eredményeiről. Dicsérte a tavalyi davosi tanácskozást, amelyen beszédet is mondott az Amerika elsőbbségét hirdető politikájáról és az Egyesült Államok globális szerepéről. “Igazi siker volt” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy kitart álláspontja mellett a határfal építéséről a kongresszus demokrata párti politikusaival folytatott vitában. Azt mondta: “csaknem biztos”, hogy kihirdeti a rendkívüli állapotot. “Abszolút jogom van arra, hogy rendkívüli állapotot hirdessek”- mondta, megjegyezve, hogy más amerikai elnökök is éltek ezzel a lehetőséggel. “Én ezt még nem tettem meg, de megtehetem …valószínűleg meg is teszem, azt is mondanám, hogy szinte bizonyos, hogy megteszem” – mondta.

Leszögezte még, hogy a republikánusok “rendkívül egységesek” a fal építését illetően. Mint mondta: “nem hiszem, hogy valaha is láttunk ilyen egységet a Republikánus Pártban”. Úgy vélte, hogy ez az egység nem is törik meg, mert a republikánusok “tudják, hogy szükség van a határok biztonságára”.

A rendkívüli állapot kihirdetésétől elemzők szerint Trump azt reméli, hogy a kongresszus hozzájárulása nélkül is talál forrásokat az amerikai-mexikói határra tervezett fal, vagy acélkerítés megépítéséhez. K Közben Washingtonban tüntetés kezdődött a részleges kormányzati leállás miatt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítás, költöztetés. Tel.: 0725353499.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. június 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók   25 dkg szikkadt fehér kenyér olívaolaj 25 dkg koktél paradicsom só 1 tk morzsolt lestyán 1 tk ...