Döntőben a gálázó németek, történelmi brazil kudarc
Utoljára módositva: 2014-07-09 01:44:36

A német válogatott kiütéses, 7-1-s győzelmet aratott a házigazda brazil csapat felett a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjében, ezzel elsőként került a vasárnapi fináléba.

Az első fél órában ötször találtak kapuba a németek (Fotó: Getty Images)

Ez a hatgólos különbség rekord a jelenlegi tornán, de az elődöntőket tekintve a vb-k történetében is. Az ötszörös vb-győztes brazilok számára pedig negatív rekordbeállítás a hatgólos vereség.

Az európai együttes a 11. percben szerzett vezetést Thomas Müller góljával, majd a 23. és 29. perc között négyszer is eredményes volt, ezzel eldöntve az összecsapást és sokkolva a hazai közönséget. A második találatot Miroslav Klose rúgta, aki 16. vb-góljával megelőzte a brazil Ronaldót a góllövő örökranglista élén. Rajta kívül még Toni Kroos kétszer és Sami Khedira egyszer talált a kapuba. Andre Schürrle duplázott a második félidőben, a hazai becsületgólt pedig Oscar szerezte a 90. percben.

Németország 1954, 1974 és 1990 után negyedszer lehet világbajnok, amennyiben a vasárnapi, riói fináléban nyer a szerdán sorra kerülő argentin-holland párharc győztese ellen.

Klose a világbajnokságok góllövő örökranglistájának élére állt (Fotó: Getty Images)

Elődöntő:

Németország-Brazília 7-1 (5-0)

Belo Horizonte, Mineirao Stadion, 57 000 néző, v.: Marco Rodriguez (mexikói).

Gólszerzők: Müller (11.), Klose (23.), Kroos (25., 26.), Khedira (29.), Schürrle (69., 79.), illetve Oscar (90.). Sárga lap: Dante (68.)

Németország: Manuel Neuer – Philipp Lahm, Jerome Boateng, Mats Hummels (Per Mertesacker, a szünetben), Benedikt Höwedes – Sami Khedira (Julian Draxler, 76.), Bastian Schweinsteiger – Thomas Müller, Toni Kroos, Mesut Özil – Miroslav Klose (Andre Schürrle, 58.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw.

Brazília: Julio César – Maicon, David Luiz, Dante, Marcelo – Luiz Gustavo, Fernandinho (Paulinho, a szünetben) – Hulk (Ramires, a szünetben), Oscar, Bernard – Fred (Willian, 69.). Szövetségi kapitány: Luís Felipe Scolari.

Forrás: MTI

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 20.
Végre olyan dologgal foglalkozhat, amiért meg is fizetik. Ha kevésnek érzi bevételeit, gondolja át, miért lennének hajlandóak többet fizetni az emberek!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...