Drámai helyzetről, laza humorossággal

Bármennyire komoly téma, a főzésről, annak öröméről és receptekről lehet könnyed hangvételben írni — no de olyan kényes témáról, mint a román–magyar viszony? Ráadásul csak úgy hétköznapiasan, valahogy alulnézetből, laza humorossággal, olvasmányosan? Lehet.

Szimpatikus, jovális úriember foglal helyet az Északi Színház kávézójának asztalánál, kék szeme huncut derűvel villan a szemüveg mögött, ám ez a pillantás nagy tudásról és rengeteg tapasztalatról is tanúskodik. Persze nem véletlenül, hiszen a szatmáriak számára sem ismeretlen, Nagyszalontán született Székely Ervin — jogász, újságíró, egykori parlamenti képviselő, egészségügyi minisztériumi államtitkár, a Bukaresti Rádió kisebbségi (magyar és német) adásainak volt főszerkesztője s nem mellesleg író — gazdag és szerteágazó életpályája során rengeteg tapasztalatot gyűjtött s minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy eddig megjelent, olvasmányos kötetei műfajilag nehezen behatárolhatóak. „Regényei nagyon népszerűek s ilyen szempontból nem 'bántuk meg', hogy kiszállt a politikából — tanulságos élethelyzeteket írt meg, olyan politikai helyzeteket formálva meg, amelyekben a hibákra is rámutat” — fogalmazott a szerzőt bemutató volt kolléga, Erdei D. István képviselő, míg maga Székely Ervin hunoros öniróniával úgy 'mutatkozott be': „Jogász vagyok; a parlamentben a jogi elvek mellé tettem a politikai dolgokat és úgy éreztem: 'nagy dolgokat' tudtam meg — gyorsan írtam hát egy-két esszét, hiszen nagy tudásomat meg akartam mutatni. Aztán elkezdtem regényeket írni; több is lett belőlük, mert mindig úgy éreztem, hogy kimaradt valami az előzőből. Nem elvont stílust akartam, akarok képviselni, hanem a hallott, megtapasztalt jó történeteket leírni — s írás közben jöttem rá: ezek a történetek nem véletlenül történtek meg, akkor és ott ahol és akivel. Nem is léptem át a mesélés keretét, a hiteles történetekhez szinte csak az összekötőszöveget vetettem papírra” – mondta. Ehhez a nehezen behatárolható stílushoz kapcsolódik a fikciót és valóságot sajátos hangulatban elegyítő, Egy asszimiláns feljegyzései című (román nyelven is megjelent) regénye is, amely egyfajta identitáskritika is, meg karriertörténet is, meg társadalmi görbe tükör egy örökös átmeneti időszakot élő világban. „Az asszimiláció kényes téma, amit mindig úgy éreztem, ciki le/megírni. Aztán összeállt ez a román-magyar viszonyt valahogy hétköznapiasan, alulnézetből 'megvilágító', laza, humoros történetfüzér, ami drámai helyzetről szól. Arról, hogy minden dolognak, cselekedetnek, értékítéletnek kettős dimenziója van: egyféleképp látják a románok és másképp a magyarok. Kezdetben minden egyszerű. Vagyunk mi, vannak ők. A képlet világos: mi vagyunk a jók, ők a rosszak. Nekünk igazunk van, nekik nincs. A rációnak ehhez semmi köze. Aztán kezd az egész zavarossá válni — mert az asszimiláció nem csak a kisebbségnek veszteség, hanem a többségnek is (akár a szászok s az erdélyi zsidók elvándorlása). Könyvemben nem akartam egyértelmű válaszokat megfogalmazni, s talán nincsenek is megfellebbezhetetlen alapigazságok, viszont a jelenségről beszélni kell, nem feltétlenül felelősöket keresve — én sem így tettem, inkább az emberi oldalát kutattam” — mondta.

Szerelmes szakácskönyv szingliknek

Miért főzzön a szingli, aki ráadásul férfi? A főzés öröméért! Hiszen, mint a szerző bevallotta, saját bőrén tapasztalt csetlések-botlások után rájött: a főzés nagyon jó szórakozás, kikapcsolódás — amiből aztán szenvedély lett. S miután a világ nagy problémáit, politikai és nemzetiségi kérdéseit megoldotta, jött a szórakozás, ez a különleges kettős regény: egy szakácskönyv, amely beleépül egy igazi békebeli (azaz sok cselszövéssel és bonyodalommal dúsított) szerelmes regénybe. Írói kihívás is volt a két teljesen különböző műfaj disszonancia nélküli ötvözése, az élvezetek halmozása érdekében — ráadásul a magyar, a spanyol, az olasz, az francia és amerikai konyha remekeit felsorakoztató receptek valamennyiét kipróbálta, elkészítette, kivéve a homársalátát (mert nem talált megfelelő homárt). Ám a 'szórakozásnak' ezzel még nincs vége, ugyanis Székely Ervin most másik nagy hobbijához, a zenéhez kapcsolódó könyvet ír: „Botfülem ellenére minden zenét nagyon szeretek, és a készülő novellafüzér-regény minden írásának köze lesz a zenéhez — mikor elkészült, eljövök vele Szatmárnémetibe is” — ígérte. A kellemes hangulatú könyvbemutató-beszélgetés természetesen regényei dedikációjával ért véget.

Szabó Kinga Mária