E-ügyintézés és diszkrimináció
Utoljára módositva: 2014-03-20 09:55:50

A bürokrácia felszámolását tűzte célul a Szatmár megyei kormánybiztos, az elmúlt évben a közintézményekben végzett ilyen irányú ellenőrzések nyomán pedig rövid, közép- és hosszú távú terveket dolgozott ki abból a célból, hogy a tapasztalt hiányosságokat pótolják és a közintézményeket ügyfélközpontúbbá alakítsák. Az idei év feladatai között szerepel többek között, hogy a közintézmények az ügyfélszolgálat javítása érdekében interneten is elérhetővé tegyék a közvélemény eligazodását segítő információkat, az ügyintézést megkönnyítendő a nyomtatványok hozzáférhetőek legyenek. A hivatali ügyek elektronikus ügyintézése így „működik” most Szatmár megyében, de gondolom, nem csak helyi sajátosságról van. A dolog érdekessége mindössze annyi, hogy épp négy évvel ezelőtt dolgozta ki a Távközlési Minisztérium az adófizetők és az állami intézmények közötti kapcsolattartás informatizálásáról szóló nemzeti stratégiát, és ennek alkalmazására, melynek határidejét három évben állapították meg, csaknem félmilliárd eurót irányzott elő. Az ún. e-Románia program elméletileg lehetővé tette volna az egységes és sokrétű ügyintézést azáltal, hogy az állampolgár valamennyi kérdésére és igénylésére választ kapjon anélkül, hogy az illetékes hivatalhoz járulna. Ehhez képest hivatali ügyeink intézése során az állami intézmények még ma is mintegy postásként kezelnek bennünket. Bízunk azért abban, hogy ha már az országos stratégia részeként nem is sikerült a megye közintézményei közötti elektronikus ügyintézés alkalmazására Szatmár megyében is áttérni, a prefektusi utasítás elegendő lesz ennek gyakorlatba ültetéséhez. S bár a kormánybiztosi hivatal által összeállított teendők listája egyetlen ponton sem említi azt, hogy a magyarság számarányának megfelelően a közérdekű információkat magyar nyelven is közölni kell, reméljük, hogy a tartalmak magyarul is elérhetőek lesznek. Nem úgy, mint épp a prefektusi hivatal internetes oldalán, ahol az információk továbbra is csak román nyelven érhetőek el, habár az intézményt ennek okán az Országos Diszkriminációellenes Tanács már be is perelte.

Elek Anikó

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 21:45
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 12.
Szereti, ha elismerik érdemeit, márpedig kedvese most annyira a saját problémáival van elfoglalva, hogy nem értékeli kellőképpen az Ön eredményeit.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...