Ebivartalanítási kampány
Utoljára módositva: 2014-07-31 11:16:41

Ingyenes kutya-ivartalanítási kampányt szervez augusztus 1. és 3. között a nagykárolyi Puffy Állatvédő Egyesület. Várják az ebtulajdonosokat.

 

Pénteken, szombaton és vasárnap ingyenesen végeznek kutya-ivartalanítási műtéteket Nagykárolyban a Kaplonyi utca 2. szám alatt, a talajjavító vállalat (ANIF) székházában. A gazdikat reggel 9 és délután 6 óra között várják, érdeklődni és előjegyzést kérni Maria Ardeleannál, a Puffy Állatvédő Egyesület elnökénél lehet a 0740-014917-es telefonszámon. A műtéteket egy németországi civil szervezet támogatásával végzik. „Ez egy kitűnő lehetőség arra, hogy humánus módszerrel előzzük meg a kutyák túlszaporodását, illetve a kóbor ebek számának növekedését — fejtette ki Maria Ardelean. — Azt ajánlom minden kutyatartónak, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, mivel jövőre kötelezővé teszik az ivartalanítást, és kénytelenek lesznek a saját pénzükön elvégeztetni a műtéteket.” Amint az elnöktől megtudtuk, a városban eddig 837 kutyát kasztráltak a polgármesteri hivatal támogatásával, valamint szponzorok bevonásával. Ezek elenyésző hányada, nem egészen 5 százalékuk volt gazdával rendelkező állat. Maria Ardelean kifejtette: sajnálatosnak tartja, hogy a kutyatulajdonosok nem igazán érdeklődnek a Puffy egyesület által felkínált lehetőség iránt, azonban hozzátette: reméli, változik a károlyiak hozzáállása. Az elnök szerint a kampány lejártával is lehetőség lesz az egyesületnél ingyenesen igényelni a műtétet, azonban elmondta, szeretné, ha a hétvégi kampány is sikeres volna, és kihasználnák a károlyiak az alkalmat. Összesen 150-160 eb kasztrálására nyílik lehetőség a hétvége során.

 

Babos Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 25.
Végre visszatért régi önbizalma! Úgy érzi, aki nem értékeli és nem ismeri fel különlegességét, vagyis nem szereti, az nem is érdemli meg Önt.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...