×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Eddig csak kisebb választási rendellenességek Nagykárolyban

2012.06.10 - 18:58
Megosztás:
Eddig csak kisebb választási rendellenességek Nagykárolyban

Késő délutánig csak kisebb szavazással kapcsolatos rendellenességekről kaptak bejelentést, tájékoztatta lapunkat Roszkopf Hajnalka, a nagykárolyi választási bizottság elnöke.

A legsúlyosabb esetként az egyik politikai párt aktivistájának „magánakcióját” említette. Az illető az egyik szavazókörzet közvetlen közelében „tanácsokat adott” a voksolóknak, egyértelművé téve, hogy kire kellene a pecsétet tenni. Információink szerint a rendőrség pénzbüntetéssel sújtotta a törvényszegőt.

Az egyik párt szavazóházi megbízottai Szatmárnémetihez hasonlóan Nagykárolyban is szimpatizánsaik és aktivistáik listájával érkeztek a szavazóházakba, és törvénytelen módon igyekeztek mozgósítani ezeket a személyeket.  A kihágással kapcsolatban hivatalos óvás is érkezett a választási bizottsághoz, ezt 18.20 órakor hivatalosan iktatták, a bizottság pedig röviddel ezután határozatot is hozott. Ennek értelmében a szavazókörzetek elnökei a szóban forgó listákat el kellett kobozzák.

A nagykárolyiak szavazókedve a nap második felében emelkedett, egyébként ez a tendencia volt jellemző az elmúlt évek szavazásaira is. 12 órakor a szavazni jogosult lakosság 11,65, 14 órakor 21,78 százaléka járult az urnák elé, 18 órakor ez az arány már 36,54 százalék volt, ez 7823 embert jelent.