×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
közepes eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Nagykároly

Egészségnap volt Nagykárolyban

2017.11.26 - 15:19
Megosztás:
Egészségnap volt Nagykárolyban

Szomaton immár harmadik alkalommal tartotta meg a nagykárolyi ASIEE Impreuna Egymásért Egyesület az Egészségnap elnevezésű rendezvényét.

Az egyesület tevékenysége a karitatív segítségnyújtáson túl az alernatív gyógymódok megismertetésére is kiterjed, az egyesület tagjai a hétköznapokon is segítenek olyan rászorulóknak, akiknek egészségügyi masszázsra van szükségük.

Szombaton bárki kipróbálhatta a különféle alternatív gyógymódokat. Lehetőség volt a csontkovácsolás, svédmasszázs, talpmasszázs, köpölyözés, gyógymasszázs kipróbálására. A nap folyamán hat masszőr állt az érdeklődők rendelkezésére, közülük a legmesszebbi Olaszországból érkezett, ugyanakkor magyarországi és helyi masszőrök is várták a betérőket. Lőricz Zoltán, az egyesület vezetője elmondta, azok, akik a hétköznapokon is igénybe veszik az egyesületnek ezen szolgáltatását, már célirányosan mentek az adott, általuk preferált masszázsra, viszont jócskán voltak olyanok is, akik kihasználták a lehetőséget, és az összes masszázst kipróbálták. Az egyesületnek vannak olyan rendszeres segítői, akik részt vesznek a különféle eseményeken, ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat, akik ez alkalommal is vérnyomás és vércukorszint-mérést végeztek a helyszínen.