Égni kell annak, aki gyújtani akar
Utoljára módositva: 2012-05-21 10:02:43

Mészáros Lőrinc, a Bogdándi Petri Mór Általános Iskola igazgatója, a Bogdándi Nemzetiségek Néptáncfesztivál szervezője, a tövisháti népszokások aranykoráról, a hagyományőrzés válságáról és a vidéki értelmiség szerepvállalásáról nyilatkozott.

 

Mészáros Lőrinc

Bogdánd a Tövishát szíve, sokáig Szilágy megyéhez tartozott, az 1968–as közigazgatási átszervezéskor Szatmár megyéhez csatolták. A rossz infrastruktúra és a földhöz kötöttség miatt sokáig elzárt település volt, talán ennek köszönhetően saját életmódja, hagyományos, a tájra jellemző kultúrája alakult ki. Az itt élő emberek maguk nevelték ki dolgos népüket, maguk alakították ki kultúrájukat. Azt a kultúrát, ami még ma is él, bár a modernizáció hatása igyekszik azt eltiporni. Mészáros Lőrinc azok közé a helyi születésű emberek közé tartozik, akik Bogdándon születtek, ott nevelkedtek, tanulmányaik elvégzése után oda tértek vissza, hogy mécsesei legyenek az ott élő embereknek. Az alábbiakban vele beszélgettünk.

— Mennyire hosszú az ön útja a szimbolikus „Értől az Óceánig”?

— Ha visszagondolok a mögöttem álló hatvankét évre, sok olyan dologról tudok beszélni, amelyek úgy alakultak, ahogy én terveztem és sok olyan dolog is van, ami nem úgy sikerült. Én úgy gondolom, hogy azok a bogdándi fiatalok, akik a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején vágtak neki a nagybetűs életnek: Mészáros István, Sipos László, Kürti Ferenc, Mészáros Ferenc és majd jómagam, valóban hittünk abban, hogy a vidéki értelmiségi a fáklya szerepét kell betöltse annak a közösségnek az életében, amelyből származik. Vagyis: égni kell annak, aki gyújtani akar, még akkor is, ha tudja, hogy közben önmagát emészti. Akkor csak az első részét láttuk ennek a mondásnak, ma már érezzük a második részét is. Temérdek tennivaló volt abban az időben. Bogdánd egy eléggé zárt vidék, nem voltak járható utak, nem volt szórakozási lehetőség, vasút legközelebb tizenöt, illetve húsz kilométerre. Buszjárat is csak később volt ritkán, de nagyon sok utassal. Az itt élő emberek ritkán kerültek idegenekkel kapcsolatba. A fiatalok ritkán kerültek ki a faluból. Én nyolcadik osztályos koromba mentem először Hadadnádasdra, pedig ott volt öt kilométerre. Sok fiú akkor hagyta el a falut, amikor ment sorozásra, majd katonának.

 

Vissza a szülőfaluba

 

— Az egyetemi évei alatt, amikor megismerte a nagyvilágot, nem vágyott arra, hogy egy nagyvárosban telepedjen le?

— Én a Maros megyei Backamadarászon kezdtem, tizenöt kilométerre Marosvásárhelytől, ahol már abban az időben minden házban gázzal fűtöttek. Két évi „csángálás” után hazakerültem Bogdándra, de Hadadnádasdon dolgoztam (ez a település volt a legközelebb Bogdándhoz), mivel a szülőfalumban nem volt üres katedra. A két iskola és a két település között óriási volt a különbség. Tetszett a város, de nem igazán vonzott. Valahogy mindig visszahúzott a szívem. A szilágysági zártság miatt, az ebből való kijutás reményével kezdtünk ugyan el, mindenki a maga módján bekapcsolódni a közösségi munkába, de nem úgy, hogy végleg elmenjünk, hanem úgy, hogy lehetőséget teremtsünk a nagyvilág megismerésére. Pedagógusi munkám csúcsaként értékelem a tavaszi vakációkban szervezett osztálykirándulásokat. Elindultunk hétfő reggel és visszaérkeztünk vasárnap este, közben bejártuk a fél országot. Nem volt közömbös, hogy közben a nem hivatalos történelemszemlélettel ismerkedhettek meg a gyerekek: Nagyvárad, Arad, Temesvár, Kolozsvár, Nagyenyed történelmével, vagy eljuthattak a magyar történelmi és irodalmi emlékhelyekhez. Ma is emlegetik ezeket a kirándulásokat a volt tanítványaim.

 

Műkedvelés művészi szinten

 

— Közben beindult egy olyan műkedvelő élet, amit később sikerült művészi szintre emelni. Mindez hogyan történt?

— Ebben az időben Bogdándon is, Hadadnádasdon is az amatőr színjátszás látszott a legjárhatóbb útnak. Csodálatosan tehetséges kollégákkal mutattunk be minden szilveszter este olyan darabokat, mint Tamási Áron Énekesmadár, Heltai Jenő A néma levente, Móricz Zsigmond Úri muri, Molnár Ferenc Doktor úr, Örkény István Tóték. Ez utóbbi elég nagy falatnak tűnt, tragikomédiát falusi színpadon játszani nem egyszerű feladat, főként ötszáz néző előtt 1987–ben a II. magyar hadsereg doni katasztrófájáról beszélni. Van persze be nem teljesedett álmom is, de ez már végleg elveszett. Nagyon szerettem volna Német László A két Bolyai című drámáját bemutatni. Ez az álmom már nem valósult meg. Nagyszerű színházértő és kedvelő közönségünk volt, ennek tulajdonítható, hogy a szatmári Északi Színház gyakran szerepelt sikeresen Bogdándon. Köztudott, hogy a Sári bírót előbb mutatták be Bogdándon, mint Szatmárnémetiben. Az előbb említett darabokkal bejártuk a Szilágyság falvait.

 

A Pro Senecute baráti kör, akik a bogdándi időseket rendszeresen támogatják

Élő népszokások

 

— Hogyan éltek régebben ezek a népszokások?

— A hatvanas években a falu újjáépült, de érdekes módon minden házépítés bállal kezdődött. Amikor elkészült az alap, azt telerakták földdel, a bálozók pedig letaposták. Innen jön a csűrdöngölő. Ez volt a fiatalok számára a szórakozási lehetőség. A gyerekek is elszöktek a bálokba, ez volt az egyetlen lehetőség, hogy megtanuljanak táncolni. Így kerültünk kapcsolatba az élő népzenével. Balla Elza tanítónéni mindig haragudott ránk, ha elszöktünk a bálba, kaptunk is a fejünkre, de akkor nem volt olyan, hogy a szülő felmegy az iskolába és elkezd vitatkozni.

 

Megénekelünk Románia

 

— Közben egyre nagyobb teret hódított a Megénekelünk Románia Fesztivál, ami minden település számára kötelezővé vált. A bogdándiak mondhatnám azt, hogy visszaéltek ezzel az alkalommal, hiszen kihasználva a lehetőséget, színvonalas hagyományőrző tevékenységet foltattak. Ez hogy sikerült?

— 1976–tól kötelezővé kezdett válni a Megénekelünk Románia Fesztiválon való részvétel. A tanároknak ez kötelező feladat volt. Márkus Erzsébet tanítónéni, de inkább a református lelkipásztor felesége minőségben elindult a faluban, összetoborzott nyolc középkorú táncospárt, és összeállított egy báli jelenetet a Bogdándon ismert táncelemekből korabeli öltözékkel: ráncos pendely, ing, puszli és fejkendő a nőknek; csizma vászongatya, kék gombos ing, kalap és árvalányhaj a férfiaknak. Az előadásnak nagy sikere volt, eljutottunk Nagybányára a zónadöntőre. Így alakult meg a később sok sikert arató Rozsmalint néptáncegyüttes. A hetvenes évek végén eljutni Bogdándról Bukarestbe és a Rapsodia Romantica színpadon bemutatni a bogdándi csárdást — felemelő érzés volt. Nagy esemény volt a faluban, amikor megjelent a Román Televízió és felvették az Énekesmadár című Tamási darabot és a Rozsmalint műsorát és ezeket be is mutatták a hétfői magyar adásban. Ismertek lettünk, meghívtak bennünket neves fesztiválokra, lehetőségünk adódott kitekinteni a nagyvilágba. Már a régi rendszerben eljutottunk Magyarországra is. A legfeledhetetlenebb élmény az volt, amikor az Európa Pikniken — ekkor már ropogott a rendszer — eljártuk a bogdándi csárdást. Tőlünk ötven méterre még fegyveres orosz katonák álltak, mi pedig hallgattuk Katona Tamás csodálatos előadását.

 

Csalódás a változás után

 

— Mindez 1989–ben történt, amikor még nem lehetett biztosra venni, hogy Romániában is bekövetkeznek a változások. A remények éltek, érlelődtek a tervek, de az új rendszer valahogy nem hozta meg azt, amire akkor számítottunk. Mi ennek az oka?

— 1990–ben valóban nagy reményekkel indultunk újra. Gondoltunk egy merészet és végül siker koszorúzta az elképzeléseinket. Szatmár megyében akkor már rendeztek két tájjellegű fesztivált: az avasit és a bükkaljait. Arra gondoltunk, miért ne lenne egy fesztiváljuk a nemzetiségi kisebbségeknek is? A megyénél elfogadták a javaslatunkat és Sipos László már 1990–ben megrendezte az első Bogdándi Nemzetiségi Néptáncfesztivált. Sikeresnek bizonyult a rendezvény, szívesen jöttek a csoportok Bogdándra. László nyolc fesztivált szervezett, 1999–ben kimaradt, 2000–től kezdtem el én szervezni, az idén már a huszonkettedikre készülünk.

 

Bogdándi Néptáncfesztivál

Megszűnt majd újraindult

 

— Valóban sikeres volt ez a rendezvény, de sokak számára csalódást okozott, amikor elterjedt a híre, hogy megszűnt. Mi az, ami a megszűnéshez vezetett és hogyan indult újra?

— Sajnos, ennek is vége lett. 1999. december 9–én Sipos László tanár úr eltávozott az élők sorából, ezt követően már nem tudott megújulni a csoport. A régebbi táncosok felett eltelt az idő, a fiatalabbak pedig már a diszkóban járták a modern táncot a modern zenére. Az iskola vállalta fel a néptánc átmentését, amikor Mészáros István tanár úr elkezdett foglalkozni a gyerekekkel, megalakult a Kis Rozsmalint. Később nyertünk egy pályázatot, hogy megvásároljuk a táncosok öltözetét. Mészáros István nagy szeretettel és hozzáértéssel irányítja a csoportot, ami négyévenként megújul, hiszen akik elhagyják az iskolát, tovább már nem táncolnak.

 

Egyházi téren

 

— Bogdándon jelentősen összefonódott a kultúra és az egyház. Ha jól tudom, ön egyházi téren is eredményes tevékenységet fejtett ki. Melyek voltak ezek a tevékenységek?

— A változások után megnyílt a templomajtó a tanárok előtt is. Előbb presbiterként, 1994–től főgondnokként tevékenykedtem a köz javára. Tőkés László személyében először járt püspök Bogdándon a millecentenárium évében. 1996–ban megújultak a templom külső falai és a cinterem. Azt akartuk üzenni a jövőnek, hogy ők is majd hasonlóképpen vigyázzanak templomukra. Számtalan egyházközséggel tartunk kapcsolatot, mi meglátogatjuk őket, ők minket. Egyházközségünk kórusa számtalan helyen fellépett, ilyenkor jó volt látni, hogy nívós kórusok között is helyt állnak a bogdándiak.

 

Megváltozott világ

 

— Kissé elszomorító, amikor azt halljuk, hogy minden próbálkozás ellenére, már Bogdándon is kezd háttérbe szorulni a néphagyományok ápolása. Ennyire érdektelenné vált ez a tevékenység, vagy nincs utánpótlás?

— Ma már más időket élünk. Ma már a gyerekektől sem várhatjuk el, hogy ha meglátja a tanítót, úgy viselkedjenek, mint ahogy én viselkedtem a tanítóimmal, például Kállay Sándor tanító bácsival. Mi nagyon tiszteltük a tanítóinkat, felnéztünk rájuk. Ma már ez nincs. Egyfajta tisztelet mégis van. Ezt biztos, hogy ki kell érdemelni. Ma már a gyerek a tanárok viselkedése után dönti el, hogy mennyire tiszteli azokat, és ez valahol érthető. Én nem várok el olyan tiszteletet, mint amilyet én adtam. Ma már a szülői tekintély is megcsorbult. Erről sokat lehetne beszélni, de ez egy nagyon kényes kérdés. Mert mit várhatunk el attól a gyerektől, amelyiknek egyik szülője itt, a másik ott van, de sok olyan gyerek is van, aki a nagyszülőkkel él. Ma már a legtöbb szülő abban látja a szülői hozzáállást, ha drága dolgokat vásárol neki.

 Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...