×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Egy álomra vált valóra idén a Royalnál

2017.12.23 - 12:44
Megosztás:
Egy álomra vált valóra idén a Royalnál

Román bajnokot és világbajnoki szereplőt is díjazott idei évzáró gáláján a Szatmárnémeti Royal Dance Club, amely jövőre 25 éves fennállását ünnepli. Ovidiu Ignat edző bízik abban, hogy ez csak a kezdet, a jövőben újabb bajnokokat köszönthetnek.

Karácsonyra hangoló ünnepi keretek között rendezte idei évzáró gáláját a Szatmárnémeti Royal Dance Club, amely 2018 első hónapjában ünnepli majd fennállásának 25. évét.

Ovidiu Ignat edző lapunknak elmondta, hogy a klub az eddigi legsikeresebb évét zárta, ugyanis 2017-ben a Ciprian Marița, Oana Bumba páros a Román Kupa-győzelem ellett bajnoki címet is bezsebelt, világbajnokságon szerepeltek, de emellett jelentős nemzetközi tornák döntőjében léphettek a táncparkettre.

„Egy álom vált valóra azáltal, hogy ők ketten bajnokok lettek. Nem csak az én álmom volt ez, hanem a Oanajé is, aki öt évvel ezelőtt, az egyik próbán egy cetlire írta le többi klubtársával együtt jövőbeli vágyát. Ő azt írta, hogy bajnok ara lenni. Elismerem, akkor kissé pesszimista voltam, amikor az ő bejegyzését olvastam, kicsit elmosolyodtam felette. De lám, álma megvalósult. Ehhez rengeteg kitartó munka kellett, mert ez a sportág Romániában rengeteget fejlődött az utóbbi években, így egyre nehezebb felérni a csúcsra. Remélem, hogy ez az eredmény példát állít a többi gyereknek, és a jövőben további bajnokokat ünnepelhetünk a klubnál” — foglalta össze Ignat, aki Varga Óttóval, Cristian Micle Cordeával és Marius Iepuréval együtt készíti fel a Royal Dance Club táncosait.

A 15 éves Ciprian és Oana egyébként már A-osztályos táncosokká léptek elő.

A péntek esti gálán, a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának a színpadán egyébként a közönség elé léptek azon párosok, akik 2017-ben kimagasló eredményeket értek el. Szamba, csacsacsa, jive, tangó, sztenderd és latin táncbemutatók mellett nem hiányozhatott a bécsi keringő sem. Petre Mureșan népdalénekes előadása idején pedig stílszerűen táncosok is színpadra léptek.

Záró akkordként, a hagyománynak megfelelően, a Royal Dance Club és a szatmárnémeti Művészeti Iskola tánccsoportjának legkisebb tanítványai mutattak be egy csoportos táncot, amelyet a népes közönség vastapssal jutalmazott.

A díjazott táncpárosok

Tudor Sabău, Isabela Reif (C-, illetve E-osztályos táncosok)

Andrei Lodină, Pugner Donca Verona (E-osztály)

Mircea Torok, Larisa Botiș (E-, illetve D-osztályos táncosok)

George Râpan, Cerasela Torja (C-, illetve D-szotályos táncosok)

Ciprian Marița, Oana Bumba (A-osztály)

Kuki Roland, Kuki Vivien (E-osztály)

Eduard Ignat, Luiza Jurguț (S-, illetve A-osztályos táncosok)

Răzvan Stan, Cristiana Lucuț (E-szotály)

Farkas Róbert, Carina Cociota (a Nagyváradi Stephany és a Royal Dance Club közös párosa; D- és E-osztályos táncosok)

Gázsa Márk, Diana Pop (tánciskola)

Bodnár Áron, Bodnar Sabina (tánciskola)

Adrian Botiș, Daria Mocan (tánciskola)

Pugner Donca Gerard, Kovács Sofia (tánciskola).

Pesek Attila