Egy ellopott forradalom emlékei (IX.)

Huszonöt évvel az 1989-es romániai forradalom után még mindig vitatott, hogy valóban spontán népfelkelésből alakult át forradalommá, vagy kihasználva a temesvári eseményeket, külföldi segítséggel az akkori párthatalom belső emberei buktatták meg Ceauşescut.

1989. december 23-án jelent meg a Szabad Szatmári Hírlap első száma, a korábbi, december 22-én még Szatmári Hírlap néven megjelent megyei napilap belső munkatársainak és vezetőségének közreműködésével. Amikor a lapszám készült, még nem lehetett tudni, milyen irányba alakulnak az események. A vezércikkben a következőket olvashatjuk: „Ma egy olyan lapot vesznek kézbe, amelyet nem megrendelésre írtunk, hanem szabadon és függetlenül szerkesztettünk, de mégis improvizálva. Kérjük önöket, hogy ha még hisznek nekünk, bíznak bennünk, vegyék meg, fizessék elő, nem fogják megbánni. Igyekezni fogunk mindent jóvá tenni. Az életnek mennie kell tovább.” Az akkori helyzetben nem volt könnyű újságot szerkeszteni: az olvasói elvárások túl nagyok voltak, a lehetőségek korlátozottak.

Eljött az idő, hogy az újság hasábjain lehetett írni a karácsonyról is. Visky András A küszöbön című írásából idézünk:„ »A nép, amely sötétségben járt, lát nagy világosságot« — a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó evangéliumi — ami örömüzenetet jelent — szavak jutnak eszembe. Érzékletesen fejezik ki, mit jelent a szabadságnak a megérzése. A szabadság az eltorlaszolt, körbefalazott létünk hajlékainkba bezuhanó fény. S ilyenkor nem látszik semmi még, nincs határozott körvonala a dolgoknak, legfeljebb érezzük őket, ezt is inkább belül, mint kívül. És a nagy fényességben kiderül(t) az is hamarosan, nem láttuk azt sem, amit látni véltünk. Félni sem tanultunk meg tehát igazán és radikálisan. Most meg szembetaláltuk magunkat a Rémmel, megismernünk adatott, mi a Gonoszság, s ami eddig testtelenül vett lakozást a bensőnkben, az a maga negative teljességében elsötétítette felettünk az eget. Megláttunk dolgokat, de még nem látunk. Tapogatózunk a nagy fényességben. És amikor egymásba ütközünk, úgy köszöntünk: Szabadság! Itt tartunk most a küszöbön. (…) Aki (most még) fél, (máris) vesztett. A Forradalmat veszítette el. Aki pedig elveszítette a forradalmat önmagával szemben, elárulta ama nagy Forradalmat is.”

Végítélet

A diktátor házaspár ellen indított perben a bíróság december 25-én hozott ítéletet a következő vádpontokban: 1. népirtás — több, mint 60 000 áldozat; 2. az államhatalom aláásása a nép és az államhatalom ellen szervezett fegyveres cselekményekkel; 3. a közvagyon rombolása, épületek megrongálásával és megsemmisítésével stb.; 4. a nemzetgazdaság aláaknázása. A pert a hadsereg egyik legfőbb vezetője, a rendszer addigi támogatója, Stănculescu tábornok részvételével folytatták le. A bíróság elnöke Gică Popa tábornok, hadbíró volt. A bíróság a vádlottakat bűnösnek találta, az ítélet golyó általi halál, amelyet a laktanya udvarán azonnal végre is hajtottak. A kivégzőosztagot alkotó 3 ejtőernyős katona kilőtte a tárban lévő összes lőszert. Útban a laktanya-parancsnokság épületének bejáratától alig 10 méterre lévő fal, a vesztőhely felé, Ceaușescu az Internacionálét énekelte, majd azt kiáltotta, hogy „Éljen a szabad és független Román Szocialista Köztársaság!”. A pár kivégzése után a fegyveres összecsapások jelentősen alábbhagytak, december 28-ig gyakorlatilag megszűntek.

Elek György