×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Egy év kihagyás után újra BL-döntős a Juventus

2017.05.10 - 08:38
Megosztás:
Egy év kihagyás után újra BL-döntős a Juventus

A Juventus az első csapat, amely bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája cardiffi döntőjébe. Az olaszok az idegenbeli 2–0-s siker után a hazai visszavágón 2–1-re legyőzte a Monacót.

A 2–0-s idegenbeli győzelemmel igazán jó helyzetbe hozta magát a Juventus, főleg annak fényében, hogy az új stadionjában lejátszott 154 mérkőzésén csak egyszer szenvedett olyan vereséget, amely most a kiesését eredményezte volna (2012-ben 3–1-re kapott ki az Intertől).

A monacói reményeket az táplálhatta leginkább, hogy ebben az idényben már 27 meccsen szereztek három vagy több gólt. Most is veszélyesen kezdtek, Kylian Mbappé a 7. percben éles szögből kapufát lőtt, igaz, les miatt nem ért volna a gól. Hiába az erős kezdés, Gianluigi Buffon kapuját továbbra sem tudta bevenni a Monaco, a 25. percben már 641 perce nem kapott gólt a Juve a BL-ben, ezzel megdőlt a Milan korábbi olasz rekordja.

Nem lehetett panasz a vendégek kapusára sem, Danijel Subasic védte, amit lehetett, így a 33. percben Mario Mandzukic fejesét is, a kipattanót azonban már gólra váltotta a horvát kapus honfitársa (1–0).

A gólpasszt Dani Alves adta (ebben a párharcban a harmadikat), aki a 44. percben már főszerepbe került: bal oldali szöglet után Subasic kiütötte a labdát, amely nagy ívben hullott alá, ám még mielőtt földet ért volna, a brazil jobbhátvéd kapásból a kapuba bombázta (2–0).

A torinóiak továbbjutását nem fenyegette veszély, talán ezért aludtak el a 69. percben, amikor hagyták betörni Joao Moutinhót a bal oldalon a tizenhatoson belülre, a portugál passza után pedig Kylian Mbappé közelről eredményes volt (2–1). Ezzel 18 évesen és 140 naposan ő lett a legfiatalabb gólszerző BL-elődöntőben, mellesleg a Juventus 690 perc után kapott újra gólt a BL-ben, aminél csak az Arsenal húzta tovább, a 2005–2006-os idényben 995 percig.

Ez azonban aligha rontja el a Juventus-szurkolók kedvét, hiszen csapatuk kettős győzelemmel továbbjutott, így egy év kihagyás után újra ott lesz a Bajnokok Ligája fináléjában, ezúttal Cardiffban.

„Még nem értünk el semmit, győzni kell a fináléban is! Őszintén szólva, magam sem hittem volna, hogy még egyszer játszom majd BL-döntőben... – nyilatkozott a mérkőzés után a Juventus veterán kapusa, Gianluigi Buffon. — A BL-döntő volt az egyik nagy célunk erre az idényre, és elértük végül.”

„Az egyik fél egy igen tapasztalt csapat volt ebben a párharcban, a másik meg egy fiatal gárda – értékelt a Monaco vezetőedzője, Leonardo Jardim. – Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy eljutottunk az elődöntőig, erre büszkék lehetünk. Játékosaim mindent beleadtak, akár döntetlennel is végződhetett volna a visszavágó. Emelt fővel búcsúzunk a BL-től, most már a hazai ligára kell koncentrálnunk.”

A Juventus egyébként a kilencedik döntőjére készülhet a legrangosabb európai kupasorozatban. A jelenlegi rendszerben zajló BL fináléját hatodik alkalommal játssza majd a torinói alakulat, amelyet viszont csak egyszer, 1996-ban nyert meg az Ajax elleni döntőben. Bajnokcsapatok Európa Kupáját 1985-ben nyert. A BL-döntőben a Borussia Dortmund (1997), a Real Madrid (1998), az AC Milan (2003) és a Barcelona (2015) verte a Juventust.

Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó

Juventus – Monaco 2–1 (2–0)

Gólszerző: Mandzukic (33. perc), D. Alves (44.), illetve Mbappé (69.).

Juventus: Buffon – Barzagli (Benatia, 85. perc), Bonucci, Chiellini, D. Alves, Pjanic, Khedira (Marchisio, 10.), A. Sandro, Dybala (Cuadrado, 54.), Mandzukic, Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri.

Monaco: Subasic – Raggi, Glik, Jemerson, D. Sidibé, B. Mendy (Fabinho, 54.), T. Bakayoko (Germain, 78.), Moutinho, B. Silva (Lemar, 69.), Falcao, Mbappé. Vezetőedző: Leonardo Jardim

Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel