×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Jegyzet

Egy hét alatt minden

2019.08.09 - 15:26
Megosztás:
Egy hét alatt minden

 

Miután már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozták a 2019/2020-as tanév menetét, az új tanügyminiszter — aki ért a számokhoz, hiszen matematikus — azt fontolgatja — kormányfői utasításra —, hogy meghosszabbítja a nyári vakációt. A gyerekek bizonyára nem tiltakoznának, de sok más megoldásra váró probléma is megoldódhatna ez idő alatt. Annyit már lehet tudni, hogy csökkentik az oktatás költségvetését, így törhetik a fejüket az önkormányzatok, hogy miből végeztetik el a legszükségesebb higienizálásokat, hiszen ők sem kapják meg a sokat várt költségvetés-kiegészítést. Nagyon sok iskolaépület — főként vidéken — került rossz állapotba, ezek minimális szintű felújítása is sokba kerül, eljutni arra a szintre, amit a huszonegyedik századi iskolarendszer elvár, jelenleg egyszerűen lehetetlen. Folyamatosak a megszorítások, de elég kevés szó esik arról, hogy miként lehetne összevonni azokat az oktatási intézményeket, amelyekben kevés gyereket tanít aránylag nagy létszámú tanügyi káder, és be kell látni, hogy sok esetben eredménytelenül. Át kellene gondolni azt is, hogy érdemes-e új tanügyi intézményeket létrehozni olyan településeken, ahol a már meglévőket sem tudják karbantartani. Még mindig nagyon sok olyan iskola van, amelyiknek nincs működési engedélye, lassan harminc éve kap újabb egy-egy évre halasztást, hogy beszerezze a szükséges engedélyeket, de sok helyen még lépéseket sem tesznek ennek érdekében, hiszen úgyis megkapják az ideiglenes működési engedélyt. Évről évre problémát jelent az ingyenes diákétkeztetés biztosítása, évről évre ugyanazok az akadályok jelentkeznek, és egyetlen lépés sem történik ezek elhárítása érdekében.

Reméljük, a matematikusból lett megbízott tanügyminiszter, aki a kulturális tárcát is vezeti, minden problémát meg fog oldani a nyári vakáció egyhetes meghosszabbításával. A román oktatási rendszerben nem lehet sokat gondolkodni, akik hatalomra kerülnek, azonnal cselekednek, mert gyorsan cserélik a minisztereket és változtatják a törvényeket. Aztán mindent rá lehet fogni az elődökre, mert mindig ők a felelősek az iskolaépületek állapotáért, azért, hogy nincsenek tankönyvek. A korábbi miniszterek a felelősek azért is, hogy sok pedagógus szerepel gyengén a vizsgán, mert rossz kérdéseket kapnak, és sorolhatnánk még, hogy mi mindenért. Felelős viszont nincs, mert amikor felelősséget kellene vállalni, a minisztert menesztik, és jön az új, aki mindent kezd elölről.

Elek György