Egy lelki nap Böjte atyával

Gondolkodom, tehát vagyok — csak épp a nagy gondolkodás közepette elsivatagosodott a lelkünk, és az érzelmi analfabéták korába kerültünk. Böjte atya sugárzó pozitívuma életre kelti e sivatagot.

Ismét Szatmárba látogatott Böjte Csaba ferences atya, aki ez alkalommal a Szent János Apostol és Evangélista Plébánia és ft. Solomayer Sándor plébános meghívásának eleget téve érkezett a Hildegárda-templomba, ahol egy egész lelki napot tartott. Ugyanis a délelőtti, délutáni és kora esti elmélkedések között a plébánia fiataljaival is találkozott, és jóízűt beszélgetett az idén bérmálkozó 15–16 éves kamaszokkal, de ugyanilyen tartalmas és lélekemelő volt a „Szent József, a munkás” Katolikus Férfiszövetség tagjaival való találkozó is, hiszen minden mondatában, minden gondolatában tapasztalatait osztotta meg, és nem tanult leckét, sugárzó pozitívummal, reményteljesen nézve a világba. A Böjte atyával érkezett, nagyszalontai Béke Királynője Gyermekvédelmi Központ hét lakója számára a házigazdák kedveskedtek meglepetéssel: az olimpiai aranyérmes Simona Pop párbajtőrvívót és kisbabáját látogatták meg. A fiatalok — akik közül legtöbben 7–8, de volt, aki 11 testvéres családból érkezett az otthonba sok-sok évvel ezelőtt — sem érkeztek „üres kézzel”: a délutáni lelki gyakorlat keretében „meglepetésmárciuskaként” Petőfi szerelmes verseiből álló összeállítást mutattak be a templomot zsúfoltságig megtöltő híveknek, a Szeptember végén szavalása közben virágokat is adtak a hölgyeknek, majd mindenkinek kívánták: „Napsugaras legyen ez az új esztendő, homlokunkra soha ne boruljon felhő.”

„Gondolkodom, tehát vagyok — a gondolkodás az európai ember fő attribútuma lett, csak épp a nagy gondolkodás közepette elsivatagosodott a lelkünk, és az érzelmi analfabéták korába kerültük. Nem tudunk szeretni, elsatnyult a szeretet, az egymás iránti és az istenszeretet is. Nem azt mondja a Szentírás, hogy légy jóban az Istennel? Hogy is szól az első parancs? Uradat, Istenedet imádd, s nem azt, hogy jól ellegyél vele. Jézus sokszor egész éjszakákat Isten imádásával tölt; Isten pedig mindössze kétszer szólal meg az Újszövetségben, és akkor érzelemről beszél: 'Imé, az én szeretett fiam' — igen, a szentháromság egy szeretetközösség, és ebbe a szeretetközösségbe hívott meg bennünket Jézus. Sokféle Jézus-követő van: a kíváncsiak, aztán a tudálékosok — és napjainkban mindenki mindent tud, mindenhez kommentel, észt oszt, megtanít mindenkit mindenre —; aztán ott vannak, akik tudják, hogy Jézus van, és követik is, de nem a gyógyítót, hanem a gyógyulást, nem a tanítót, hanem a tanítást keresik. S végül ott vannak Márta és Mária történetéből a Máriák, akiknek a tanító, az ajándék kell. Mi se érjük be kevesebbel, mint Istennel!” — intett Böjte atya. Példaként minden szerzetes ősatyját, remete Szent Antalt említve, akinek egész életének egyetlen célja az első parancs hiteles megélése volt. „ Uradat, Istenedet imádd — nekem mennyi ragaszkodás, szeretet van az Istennel való viszonyomban? Gondolkodjunk el raja” — fogalmazott, majd egyiptomi és iraki útjáról mesélve felidézte az ősi keresztény helyeket, a harcok után visszafoglalt városokat, szétlőtt házakat, iskolákat, templomokat, ahol a megsemmisült oltár helyett kereszt alakban kirakott olajfacsemeték voltak, s ahol egyik alkalommal a romok között egy kis papírfecnit talált, rajta Nagy Szent Teréz imádságának töredékével: semmi se bántson, semmi se fájjon. „Hatalmas vigasztalás ez. Igen, vannak bajok, de ha Isten él bennünk, több nem kell. Nem tudjuk, mit hoz a holnap, de ha Isten ott van a szívünkben, baj nem lesz. Szeresd Uradat! — Jézusnak is ez a fő parancs. Ezért vagyunk a földön. Szeretni Istent és felebarátunkat. Ilyenkor, nagyböjtben ezen is el kell gondolkodnunk — nagyobb szeretet senkiben nincs, mint aki életét adta felebarátaiért. Jézus szereti az embereket, szeretete fényében a lelkek kivirágoznak, jobbak, gazdagabbak lesznek. Nekünk is nagyobb dózisokban kellene szeretni, jobban hat” — summázta, hangsúlyozva: merjük kimondani (még ha nehéz is) egymás iránti szeretetünket, azt, hogy szükségünk van a másikra! „Izmaink is elsorvadnak, ha nem használjuk, ugyanúgy a szeretet is elsatnyul Istennel és egymással szemben. Gyakorolni kell. Szeresd felebarátodat, mint tenmagad! De szeretjük-e saját magunkat? A legtöbben nem. Pedig enélkül felebarátainkat sem tudjuk szeretni. S nemcsak testemet, de szellememet is kell szeressem — egy jó könyv, jó zene; szeressem önmagam azt is jelenti: ajándékozzam meg magam olvasással, képzéssel, gyermekkori álmaim megvalósításával, imádkozással, hiszen nem Istennek jó, ha én imádkozom, hanem nekem. Szeresd Uradat teljes szívedből és szeresd felebarátodat, ez vezessen bennünket nagyböjtben!” — mondta.

Szabó Kinga Mária