×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Egy órát bírta a Steaua, otthon vesztett a Chelsea

2013.09.19 - 09:22
Megosztás:
Egy órát bírta a Steaua, otthon vesztett a Chelsea

Három nullás vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája főtáblás szereplést a Steaua labdarúgócsapata, amely az első hatvan percben egyenlő ellenfele tudott lenni a Boatenggel, Farfannal, Draxlerrel és a magyar válogatott Szalai Ádámmal felálló Schalke 04-nek.

Gelsenkirchenben telt ház előtt fogadták a németek Laurenţiu Reghecampf edző legénységét, de mindez nem hatotta meg a románokat, és bátran játszottak az első félidőben. Mindkét oldalon adódtak gólhelyzetek: Szalai és Boateng voltak a legveszélyesebbek Tătăruşanu kapuja előtt, túloldalt pedig Tănase, Stanciu és Bourceanu dolgoztatták meg Hildebrandot. 0–0-ról kezdődött a második félidő, és az első negyed órában úgy tűnt, hogy semmi sem változik, maradt a kiegyenlített mezőnyjáték. A házigazdáknak viszont sikerült vezetéshez jutni, igaz, ehhez kellett a kapus Tătăruşanu és a hátvéd, Szukala tétlenkedése: Ucsida gyenge beadására a lengyel légiós nem mozdult rá, ezzel megzavarta a hálóőrt is, így a labda – akárcsak egy edzésen – a kapuban landolt.

Megtörte Reghecampf legénységét a gól, így tíz perc elteltével a Schalke 04 már kettővel vezetett: a Farfan, Draxler Boateng trió mattot adott a Steaua védelmének, utóbbi pedig bal oldalról kilőtte Tătăruşanu kapujának hosszú sarkát. Draxler a hajrában megadta a kegyelemdöfést, a hosszabbítás perceiben pedig Clemets lövése csattant a kapufán. Ekkor már a Steaua kilenc mezőnyjátékossal maradt a pályán, ugyanis Adi Popa sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, Reghecampfnak pedig nem maradt több cserelehetősége.

„Nincs sok mondanivalóm. Jól játszottunk, voltak helyzeteink, de ez történik a fociban, amikor gyerekes hibákat követsz el – nyilatkozta a találkozó után a Steaua vezetőedzője. – Nem számít az, hogy ki hibázott. Mind hibáztunk. Mi is be kellett volna lőjük a helyzeteinket. Az első bekapott gólnál elkövetett nagy hiba meghatározó pillanat volt. Nem szabad tovább keseregni, fel kell állni, és folytatni kell a munkát. Győzni kell a Chelsea ellen” – folytatta Reghecampf. Ez bizonyára nem lesz egyszerű feladat, ugyanis Jose Mourinho vezetőedző legénysége szolgáltatta a BL első fordulójának a nagy meglepetését: a londoniak hazai pályán kaptak ki az FC Baseltől. Így vélhetően október 1-jén az angolok nagy elszántsággal utaznak majd Bukarestbe, ugyanis egy újabb kudarc számukra végzetes lehet. Igaz, ugyanezt elmondhatja a Steaua is, amely célként tűzte ki a BL–továbbjutást.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló

D csoport

Schalke 04 – Steaua 3–0 (Ucsida 67. perc, Boateng 78., Draxler 85.)

Chelsea – FC Basel 1–2 (Oscar 45., illetve Szalah 71., Streller 81.)

F csoport

Olympique Marseille – Arsenal 1–2 (J. Ayew (90+3. perc – 11-esből, illetve Walcott 65., Ramsey 84.)

Napoli – Borussia Dortmund 2–1 (Higuaín 29., Insigne 67., illetve Zúniga 87. – öngól)

G csoport

Austria Wien – FC Porto 0–1 (Lucho González 55.)

Atlético Madrid – Zenit 3–1 (Miranda 40., Arda Turan 64., Leo Baptistao 80., illetve Hulk 58.)

H csoport

AC Milan – Celtic 2–0 (Zapata 80., Muntari 86.)

Barcelona – Ajax 4–0 (Messi 22., 55., 75., Piqué 68.).

Fotó: uefa.com