Egy orvosi pálya hepehupái

Winston Churchill-idézet olvasható dr. Zagyva Miklós hatodik, nemrég megjelent kötete hátoldalán, amely akár a könyv mottója is lehetne: „Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy.”

Gazdag, változatos, eseményekkel, csalódásokkal, igazságtalanságokkal és sikerekkel teli életút, szakmai múlt van a köztiszteletben álló szatmári belgyógyász mögött, aki ma, 78 évesen is dolgozik a szatmárnémeti Korall Klinikán. 17 éves korában, 1957-ben egyetemi hallgatóként csöppent be a fehér köpenyesek világába, a kiírt 80 helyre akkoriban 68 munkás-parasztot és 12 értelmiségi származásút vettek fel. Így történt, hogy az orvosi egyetemre való bejutáshoz neki a 9,75-ös átlag alig volt elegendő, míg másokat 6,30-cal is felvettek. Ezt akkoriban osztályharcnak nevezték, de minden józan gondolkodású ember kontraszelekciónak hívta. Ne csodálkozzunk azon, hogy máig ilyenek a vezetőink, ennek olyan fura, igazságtalan előzményei vannak, amelyeket a társadalom egy évszázad alatt sem képes kiheverni.

A hat egyetemi év hamar eltelt, a búcsú sivárra, nyomasztóra sikeredett. A marosvásárhelyi magyar egyetem akkori román prorektora — akivel a végzősök zöme nem volt hajlandó kezet fogni — megtiltotta a ballagást, az ünnepélyes esküt. A kezükbe nyomták a diplomát, és szétszéledtek. Ezeket a szép, közösséget teremtő, éltető szokásokat nem csak Marosvásárhelyen, hanem országszerte üldözték akkoriban primitív, elvakult, a hagyományokról mit sem sejtő aktivisták. Ahhoz buták voltak, hogy másoktól tanuljanak, helyette inkább irtották az értékteremtő másságot.

Sokan irigylik, mitizálják a medicinát, a kötet szerzője szépítés nélküli tárgyilagossággal így jellemzi: „A lélekkel és szívvel végzett orvoslás viszont sohasem egy mámoros győzelmi menet és nem kéjutazás, a testi nyomorúság állandó látványa, a szenvedő emberek közelsége, a mindennapi árnyékok, kétségek, buktatók és stresszek, a gyötrő tehetetlenség, a lelkiismeret-furdalások, a nyugtalan éjszakák és a nem ritka tragédiák tesznek róla, hogy ne az legyen.”

Az orvosi pályát Tasnádon kezdte, Szatmárnémetiben folytatta. 2006-ban nyugdíjazták, de 2009-ig még dolgozott a városi kórházban. Ekkor kitették, amiről kötete Faron billentésem története című részében számol be. A lényege ennek az, hogy amiért korára hivatkozva nem volt hajlandó ügyeletet vállalni az új kórházban, az akkori igazgató menesztette.

Dr. Zagyva Miklós mostani kötete zárszavában így összegezte életútját: „54 éve annak, hogy munkába álltam, ez két emberöltőnyi idő, még kimondani is sok, ebből 45 évet az államnál dolgoztam, amiből 35-öt kórházi osztályon. Ez idő alatt 13 000 munkanapot tudtam le, és százezernyi beteget vizsgáltam meg és gyógyítottam. 12, 19 vagy 24 órás ügyeletekben 2500 álmatlan és stresszdús éjszaka volt a sorsom, és e gárdákkal életemnek összesen 6,5 éve lett oda. Hosszú tevékenységem minden egyes munkanapján elégedetlenség töltött el amiatt, hogy a hozzám fordulóknak a tartósan rossz egészségügyi politika miatt nem biztosíthattam a kellő kivizsgálást, kezelést és körülményeket, ugyanakkor minden nap voltak örömeim is amiatt, hogy még ilyen körülmények közt is sikerült szenvedőkön segítenem.”

A szerző arról is ír, hogy a legtöbb esetben a szakmából adódó, ahhoz kapcsolódó humoros helyzetek segítették át őt a megpróbáltatásokon, kudarcokon. Hozzátenném, hogy ezen túl meghatározó szerepet játszott ebben a gazdag, sikeres, színes életútban hivatása szeretete és optimista életszemlélete, amely csak a legkiválóbbakat tartja ilyen hosszú ideig a „hepehupás” pályán. A hasonló kvalitásokkal az igazságtalan, embertelen rendszerek alattomos, agresszív képviselői sem tudtak mit kezdeni.

Dr. Zagyva Miklós itt van közöttünk, közel a nyolcvanhoz aktív, sokak számára hasznos életet él, gyógyít, nem csak megőrizte testi és lelki egészségét, humorérzékét, munkabírását, optimizmusát, hanem könyveket ír, rajzol, rendszeresen részt vesz különböző kulturális eseményeken. Ennél egyértelműbb, frappánsabb választ aligha adhat ember sorsa kerékkötőinek.

Az olvasmányos, derűs hangvételű kötetet a szerző illusztrációi díszítik, a Baraprest szatmári könyvüzletben kapható.

Muhi Sándor