Egy rádiós lemezlovasról...

Nincs olyan szatmári, aki ne ismerné Szilágyi Leventét, a City Rádió műsorvezetőjét, a város egyik legfelkapottabb lemezlovasát. DJ Leviciusszal egy reggeli műsor után beszélgettem a pályája kezdetéről, álmairól, terveiről.

— A város egyik legkedveltebb szórakozóhelyének a lemezlovasa vagy, ezen kívül rádiózol. Honnan az elhivatottság, miért pont ezeken a területeken helyezkedtél el?

— A zeneszeretet már gyerekkorom óta megvan, emellett mindig imádtam szerelgetni a különböző szalagos és kazettás magnókat, és ugye ebből adódóan a rádiózás felé húzott a szívem. Az egész a húgaim szülői értekezletén kezdődött, ahol édesanyám véletlenül összefutott a Samtel rádió műsorvezetőjével, Mezei Csillával, majd megkérte, hogy engedje meg nekem, hogy néha bejárjak a stúdióba, mivel ő is látta rajtam, hogy nagyon érdekel ez a terület. Először hangosítóként kezdtem, majd úgy alakult, hogy kipróbálhattam magam műsorvezetőként is, ami az elején nem nagyon működött, hisz a közszolgálati részét is be kellett vállalnom, de lázadó fiatalként ez nem állt közel hozzám. Egyedül az éjszakai műsor maradt, amit kifejezetten kedveltem, hisz azokban sokkal lazább lehettem és kötetlen beszélgetéseket folytathattam a betelefonálókkal. Az „Ezek vagyunk mi” című rádiós műsor hallgatói azt szerették volna, ha azokhoz a hangokhoz, akiket éjszakánként hallanak, arc is társulna, így Big Junior kollégámmal arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha ez alatt a név alatt bulikat is szerveznénk a magyar fiataloknak. Először vasárnap kezdtünk, majd áttettük csütörtökre, és mivel nagyon nagy sikere volt, megkockáztattuk a pénteket, ami szerencsére szintén remekül működött. Így lettem én DJ.

— Ha a rádiós vagy lemezlovas pályád közül fel kellene adnod az egyiket, melyik lenne az?

— A diszkózásról néha nagyon szívesen lemondanék, mert az éjszakázás energia szempontjából nagyon felemésztő tud lenni, borzasztóan megviseli az emberi szervezetet és az idegrendszert. Ha választanom kellene a rádiózás mellett döntenék, mivel ez sokkal nyugodtabb körülmények között zajlik, hisz van olyan szombat este, amikor én is otthon maradnék, vagy jó lenne néhány olyan szilveszter is, amikor a tévé előtt ülök és virslit eszem, de hosszú távon a DJ szakma is hiányozna.

— A DJ és a rádiós szakma is megköveteli, hogy a szórakozóhelyen és a stúdión kívül hagyd a problémákat. Mennyire sikerül?

— Nem mindig sikerül, bár tudom, hogy ez nem profizmusra vall. Szeretnék néha olyan lenni, mint Bartos Erzsébet kolléganőm, aki akkor is vidám és mosolyog a mikrofon mögött, ha rossz napja van. Nem mindig tudom kizárni a problémákat, ha magam alatt vagyok, az sajnos a rádión keresztül is lejön, és a bulikban is látják rajtam. Emlékszem, a nagymamám halála után dolgoznom kellett az egyik diszkóban, és bár már eltelt egy hét, de mégis óriási bűntudatom volt azért, hogy nekem jókedvre kell buzdítanom a bulizókat, miközben a nagyimat gyászolom. Előtte imádkoztam és próbáltam arra gondolni, hogy az embereket nem érdekli, nekem milyen problémáim vannak otthon, ők bulizni jöttek és nekem mindent meg kell tennem, hogy jól érezzék magukat.

— Mivel foglalkoznál most, ha nem sikerült volna elhelyezkedned a rádiós és a DJ pályán?

— A végzettségemet tekintve fafaragó intarziás vagyok, de édesapámmal ellentétben nem nagyon van türelmem és tehetségem ehhez a szakmához. A taxizás viszont mindig is érdekelt, és egyszer szívesen kipróbálnám, mivel emberekkel dolgozol, új kapcsolatokat alakítasz ki és tapasztalatokat szerzel. Ezen kívül kipróbálnám magam egy látványkonyhában szakácsként, mivel a főzés kikapcsol, közben gondolkodhatsz, táncolhatsz, beszélgethetsz vagy zenét hallgathatsz, ezt nagyon élvezem.

— Vannak-e példaképeid?

— Igen. Az egyik Csiszár Jenő, mivel nagyon szerettem „Az apukám világa” című műsorát, a másik Howard Stearn a lázadó rádiós mivolta miatt, de nagyon kedveltem Andrei Gherorghét is, azért ahogyan ő és társai szerkesztették a műsort és ahogyan beszéltek. Ugyanakkor megemlíteném még a David Duchovny által megszemélyesített Hank Moodyt is, mert tetszik, ahogyan a nőkhöz viszonyul.

— Mi jelenti számodra az igazi boldogságot?

— Első helyen van a család, hisz ők mindig szeretetet nyújtanak, de ugyanakkor igénylik is. Fontos, hogy olyan barátaim legyenek, akik elfogadnak és akikkel jókat beszélgethetek, és természetesen a szakmai elégtétel. Boldog vagyok, ha megdicsérnek a műsoromért vagy azért, mert jól sikerült a buli. Ugyanakkor elfogadom a negatív kritikát is, hisz ezeket is meg kell tudni élni és tanulni belőlük, ha építő jellegűek.

— Játsszunk el a gondolattal, hogy a nevedre írattak egy lakatlan szigetet, de csak egy személyt és három dolgot vihetsz magaddal. Ki lenne az az ember és mik lennének azok a tárgyak, melyeket magaddal vinnél?

— Nagyon nehezen tudnék választani, hisz nyilván a párom és a családom áll hozzám a legközelebb, de ha ezen múlna, akkor a barátnőmet vinném. Manapság már nagyon nem tudok meglenni zene és internet nélkül, ezért mindenképpen vinnék magammal egy laptopot, aminek segítségével kommunikálok a világgal, és természetesen azokat a dolgokat, melyek a megélhetésemet biztosítják, gondolok itt a különböző gasztronómiai cuccokra. Más nem jut az eszembe, de nagyjából ezek lennének.

— Ha nyernél a lottón egy tetemes összeget, mire költenéd a pénzt?

— Erre megvan a pontos tervem, és amúgy lottózom is. Először is megszabadulnék a lakáshitelemtől, aztán nyitnék egy vállalkozást vagy esetleg több kisebb céget azon a területen, amit szeretek, ami közel áll hozzám, vásárolnék egy rádiót, ami tematikus zenét játszana, nyitnék egy szórakozóhelyet, ahol néha én is beállnék a lemezjátszó mögé, a másik nagy álmom pedig egy látványkonyha, mert nagyon szeretek főzni.

Botos István