Egy rossz béke rosszabb, mint a háború

Sokan voltak kíváncsiak Raffay Ernő történész Magyarország az 1916-os román betöréstől Trianonig című többórás előadására, melyen a háború utolsó, a béke első éveit elemezte.

Belépni is alig lehetett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti székházába kedden délután, ahol Raffay Ernő történész és politikus tartott többórás előadást Magyarország az 1916-os román betöréstől Trianonig címmel. Az egybegyűlteket házigazdaként és főszervezőként is Csókási-Budaházi Attila elnök köszöntötte, s mint fogalmazott: „Nem vagyunk frusztrált, múltat sirató emberek, de ünnepeinket és gyászainkat is meg kell élni és méltóképpen emlékezni.” Kovács Sándor A Hősök terén című versének elszavalását követően Raffay Ernő üdvözölte a jelenlévőket, rögtön „figyelmeztetve” is őket: a Magyar Királyság 1916–1920 közötti éveit felölelő előadás nem lesz rövid, s azt elemzi, „mi volt a háború utolsó két évében, 1916–1918 között a magyaroknál és a románoknál; mi volt a béke első két évében, 1918–1920 között a magyaroknál és a románoknál, illetve Romániának hogyan sikerült megnyernie a békét. Ugyanis a Magyar Királyság elveszítette a háborút és elveszítette a békét, míg a Román Királyság elveszítette a háborút és megnyerte a békét” — fogalmazott. Előadásában — a jelenlegi magyarországi kereskedelmi televízióadót működtető filmrendezőről, történészkollégáiról, politikai helyzetről summázott véleménye, valamint különféle előadásainak és televíziós szerepléseinek bőséges említése mellett — kitért a górcső alá vett éveket megelőző időszakra is, a „futótűz lángját meggyújtó”, nemzeti tanácsok megalakítására felszólító 1916-os királyi proklamációra, gróf Tisza István miniszterelnök lemondására és meggyilkolására, a monarchia felbomlására, a Károlyi-kormányra, de arra is, hogy a román politikusok mennyire nem akartak belépni a háborúba; részletezte az 1914–1916 közötti fegyveres semlegességet, a Román Királyság orvtámadását és Németországnak szóló hadüzenetét (általa valószínűleg kedélyeskedő humorizálásnak tartott, ám a hallgatóság számára érthetetlen s már zavaró módon szinte folyamatosan „Bucureşti”-ként és „Budapesta”-ként említette a két fővárost), Magyarország megszállását, a románokat nemigen szerető Georges Benjamin Clemenceau-t, a békekonferenciát és a békeszerződést.