×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
19 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Egy tus döntött az éremről

2019.09.19 - 16:40
Megosztás:
Egy tus döntött az éremről

Tizennégy évesen szerezhetett volna egyéni Román Kupa-érmet a kadettek között a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívója, Mézinger Márton.

Egy tussal maradt le a dobogóról a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívója, Mézinger Márton (képünkön), így az 5. helyen zárt csütörtökön a kadett korosztályosok egyéni Román Kupa viadalában. Edzői, Csiszár Ferenc, Nagy Lehel, Adrian Pop és Simona Surducan viszont nem méltatlankodtak a verseny végén, hiszen ez a teljesítmény reményt keltő lehet a közelgő U15-ös bajnokság előtt.

Márton ugyanis még csak 14 éves, és tegnap tőle két évvel időebbekkel küzdött – nagyon jól. Az első csoportkörben egyetlen vereséget szenvedett el, a második csoportkörben viszont 5-ből 5 győzelem volt a mérleg. Így második kiemeltként várhatta a főtáblás asszókat, ahol egészen a negyeddöntőig menetelt. Itt azonban az a sportoló jött ellenfélnek, akitől a csoportkörben kikapott: Cristian Tirei-jel ezúttal is szoros meccset vívott, végig fej-fej mellett haladtak, de ezúttal sem sikerült nyerni, a LPS Craiova párbajtőrvívója így 14–13-as győzelemmel jutott tovább.

„Ez egy jó eredménye a 14 éves sportolónknak itt, ahol 16 év a felső korhatár. Abban bízunk, hogy november közepén a 15 évesek bajnokságában jobb lesz a végeredmény” — foglalta össze Csiszár.

A kadett és junior párbajtőrvívók Román Kupa viadalai egyébként a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívócsarnokban zajlanak. Ez a verseny dönt a kadett európai körversenyen való részvételről is, amit október 5-én és 6-án rendeznek Budapesten, míg a junioroknál a vb-részvétel a tét. Pénteken a junior korosztályos fiúk lépnek pástra.

Román Kupa, kadett korosztály, fiúk, az SZSK párbajtőrvívóinak eredményei

5. Mézinger Márton

10. Szabó Szabolcs

17. Emilian Feher

28. Luca Gurza

32. Ștefan Viziteu

34. Anton Cîmpan

39. Raul Mateșan

40. Cezar Pamas

42. Erdei Márton.

Pesek Attila

(Archív felvétel)