×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

Egyesül és visszatér a „B-közép”

2015.08.31 - 07:39
Megosztás:
Egyesül és visszatér a „B-közép”

„A Szatmárnémeti Olimpiának ebben az évben egy minden eddiginél erősebb szurkolótábora lesz” — olvasható a Commando Oli szurkolótábor honlapján közölt hírben.

 

Ez minden tekintetben kecsegtető a másodosztályos alakulatnak, hiszen a szurkolótábor tavasz óta mellőzte a csapatot, annak gyenge teljesítménye miatt. A közleményből viszont kiderül, hogy a két drukkercsoport, a Commando Oli és a Senzione Ostile két héttel ezelőtt megegyezett egymással, hogy idén egy helyen, közösen buzdítsák a sárga-kékeket. „Eddig a csapatot két külön csoport buzdította: a Commando Oli és a Sezione Ostile. Két héttel ezelőtt viszont a két szurkolótábor elhatározta, hogy egyesítik az erőiket »Peluza Olimpia 1921« név alatt. Az idény 2. fordulójától kezdődően, vagyis a Nagyváradi FC Bihor elleni bajnokitól a két csoport a lelátó »patkó« részében foglal majd helyet. Mindkét csoport megőrzi eddigi nevét is, de a közös akciókon »Peluza Olimpia 1921« néven fog szerepelni a »B-közép«. Jelenleg mintegy 50-en vagyunk ebben a csoportban, akik feltétel nélkül buzdítjuk az FC Olimpia labdarúgócsapatot és képviseljük Szatmárnémetit — írják a közleményben. — A két szurkolócsoport is elvárja a szatmáriakat az Olimpia meccseire, hogy minél nagyobb számban buzdítsuk a kedvenceinket. Természetesen, a szurkolótáborhoz is lehet csatlakozni, hiszen majdnem minden idegenbeli mérkőzésre is szervezünk majd csoportos kirándulást.”