×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Egyházkerületi közgyűlés Nagykárolyban

2019.12.08 - 18:29
Megosztás:
Egyházkerületi közgyűlés Nagykárolyban

Nagykárolyban tartották meg pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerület évzáró közgyűlését, amelynek keretében nyolc lelkészt szenteltek fel. Különböző díjakban részesítették mindazokat, akik eredményes egyházi munkát végeztek az elmúlt időszakban.

A Kálvin-központban tartott istentiszteleten Csűry István püspök hirdette Isten igéjét a 2Tim 1, 6 igeszakasz alapján. „Timóteus nehéz élethelyzetben volt. A Krisztust követők gyakran tapasztalták meg korábban is a nehézségeket, és tapasztalják meg a jövőben is. Ám Isten ezekben az élethelyzetekben gyermekei mellé kíván állni. A megpróbáltatásokat is javunkra fordítja egyéni, családi és nemzetünk életében egyaránt. A világ gyakran kegyetlenül bánik mindazokkal, akik szeretik Istent. A keresztyén embernek azonban összeszedettnek kell lennie. Pál leírja Timótesunak, hogy emlékezzen az elődeire, mert az emlékekből mindig sok erőt meríthet. Bár kidolgozott módszereink vannak a félelmeink enyhítésére, mégis az egyházban, a gyülekezetekben annak az erőnek kell működnie, ami megszünteti a félelmeket. Az Úr nem a félelemnek, hanem az erőnek, a szeretetnek és a józanságnak a lelkét ajándékozta nekünk, mi pedig ezzel a józan látással kell legyünk. Értékeket kell teremtenünk, és meg kell védenünk azokat, mert csak így erősödik egy-egy gyülekezet és az egyház” — mondta a püspök.

A vendégeket Tolnay István, a Nagykrolyi Református Egyházmegye esperese köszöntötte, aki elmondta, hogy megtisztelő volt a kertvárosi közösség számára a közgyűlés házigazda szerepét elvállalni. Felelevenítette a Kálvin-központ építésének mozzanatait. Elmondta, hogy az építkezés nem áll meg, hiszen szeretnék tovább folytatni a lelki építkezést.

A felszentelendő lelkészeket Forró László főjegyző szólította az úrasztala köré. Nyolc fiatal lelkészt avattak fel, akik nemrégiben tettek sikeres második lelkészképesítő szakvizsgát. Bátori Judit, Bíró Botond, Csürös Róbert Gyula, Dohi Vilhelm Arnold, Kállai Benedek, Szász Zoltán, Szászné Karikás Orsolya és Tarr Csaba tettek esküt az egyház hűséges szolgálatára. Közülük Kállai Benedek mondott ünnepi beszédet, amelyben a hálára és a köszönetre hívta fel a figyelmet. Csűry István útravaló gondolataiban sok bátorságot kívánt az ifjú lelkészeknek, arra biztatva őket, hogy mindig lássák meg a szolgálat lehetőségét az ige hirdetésében és az úrvacsora méltóságának megőrzésében. A lelkészeket Csűry István püspök, Bogdán Szabolcs szilágysomlyói esperes, Dénes István bihari esperes, Király Lajos szatmári esperes és Tolnay István nagykárolyi esperes áldották meg.

Ebben az évben is elismerésben részesítették azokat a közösségeket és személyeket, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az egyház építésében vagy az egyházi oktatásban. A díjak átadásának moderátora Vinczéné Pálfi Judit, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói előadója volt. Az előadó elmondta: „Adottságainkhoz mérten igyekszünk építeni a ránk bízott anyaszentegyházat. Szükség van a további építkezésre. Falakat és közösségeket építeni pedig csak Isten vezetésével és segítségével lehet.” A díjakat Csűry István püspök és Bara Lajos főgondnok adták át. Elsőként a németországi „Interkulturelle Nachbarschaftsnetzwerk Meerbeck” Alapítványon belül a „Netzwerk 55plus! Meerbeck” fiókszervezet kapott megtisztelő kitüntetést. „Az alapítvány tagjai nagy szorgalommal és odafigyeléssel gyűjtik össze a különféle dolgokat, készítik elő azokat a szállításra, majd személyesen is részt vesznek a segítségnyújtásban. A rendszeres szállítmány által, amely több gyülekezetbe (Székelyhíd, Nagykágya, Élesd, Nagyvárad-Csillagváros) érkezik el, nagy támogatást tudunk nyújtani a segítségre szoruló embereknek, családoknak. Nem csak a betegágyak, tolókocsik, mankók, ágyneműk, ruhák és cipők jutnak el az arra rászoruló személyekhez, de a szállítmány értékesítése által az ebből finanszírozott meleg étel is sok családnak oldja meg a nehéz helyzetét” — fogalmazott laudációjában Rákosi Jenő esperes. Pro Ecclesia-díjjal méltatták a Nagyzerindi Református Egyházközséget (aradi egyházmegye) és a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközséget.

Ezek a gyülekezetek az egyház építésében kifejtett szorgalmas tevékenységükért kaptak elismerést. A kertvárosiak díját Tolnay István lelkipásztor és Papp Zsolt főgondnok vették át. Az egyházkerület vezetői meglepték a kertvárosiakat a díjjal, elismerve ezzel a gyülekezet 21 éve elkezdett és megvalósult templomépítő munkáját.

A vallástanárok közül M. Nagy Ottó-díjat kapott Székely Tünde, a Szatmárnémeti Református Gimnázium vallástanára. Első alkalommal díjaztak nyugdíjba vonuló lelkészt, Gavallér Lajos egykori micskei lelkipásztort.

Különleges alkalom volt ez a mostani, hiszen a nagykárolyi új templomban adta át Pakulár István tasnádi lelkipásztor a Kölcsey Ferenc születését igazoló eredeti anyakönyvi iratot Emődi András egyházkerületi levéltárosnak. Az egyházkerületi levéltárban megfelelőbb, védettebb körülményeket tudnak biztosítani az irat tárolására, ezért is látták jónak átadni a dokumentumot — fogalmazott Pakulár István lelkipásztor.