Egyik brit miniszterelnök-jelölt sem akar választást vagy újabb népszavazást
Utoljára módositva: 2019-07-16 09:54:21

A kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért és az ezzel járó miniszterelnöki posztért versengő két jelölt egyaránt kijelentette hétfőn, hogy nem akar előrehozott parlamenti választást, sem újabb népszavazást a brit EU-tagságról.

 

Ugyancsak mindketten elítélték Donald Trump Twitter-bejegyzéseit, amelyekben az amerikai elnök azt javasolta a kormányát bíráló egyes demokrata párti képviselőknek, hogy menjenek vissza abba az országba, “ahonnan jöttek”.

A távozó Theresa May konzervatív párti miniszterelnök utódlásáért versengő Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter hétfő este a The Sun című erősen EU-szkeptikus irányvonalú brit tömeglap és a Talk Radio nevű londoni kereskedelmi rádióállomás közös szervezésű kampányvitáján vett részt százfős meghívott közönség előtt.

A vitában Hunt kijelentette: ha még a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) előtt választásokat tartanának Nagy-Britanniában, az veszélyes lenne a konzervatívok számára, mivel az ellenzéki Munkáspárt, valamint a két legnagyobb Brexit-ellenes párt, a Liberális Demokraták és a Skót Nemzeti Párt (SNP) koalícióra léphet, és akkor “egyáltalán nem lesz Brexit”.

Jeremy Hunt szerint nem az előrehozott parlamenti választás vagy a referendum a két választható lehetőség, hanem az, hogy mindkettőt el kell kerülni.

Boris Johnson is egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy miniszterelnökké választása esetén kizárná-e a parlamenti választások kiírását a Brexit előtt, vagy az újabb EU-népszavazást.

Johnson szerint “az ostobaság netovábbja” lenne, ha a kilépés előtt választásokat tartanának, mivel “az emberek torkig vannak azzal”, hogy a politikusok “állandóan népszavazásokkal vagy választásokkal traktálják” őket.

A Munkáspárt – a legnagyobb brit ellenzéki erő – egy hete elfogadott új Brexit-stratégiája szerint a következő miniszterelnöknek népszavazásra kell bocsátania bármiféle olyan megállapodást, amely a Brexit feltételrendszerét rögzíti, illetve ilyen elfogadott egyezség hiányában azt is, ha az új kormányfő megállapodás nélkül akarja kiléptetni az országot az Európai Unióból.

Hunt és Johnson a Konzervatív Párt vezetőválasztási kampányában egyaránt jelezte, hogy készek lennének megállapodás nélkül kiléptetni Nagy-Britanniát az EU-ból, ha a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapjáig nem lehet új egyezményt elérni az unióval a kilépés feltételeiről.

A Munkáspárt múlt heti állásfoglalásában szerepelt ugyanakkor az is, hogy Nagy-Britanniának valójában új parlamenti választásokra és utána munkáspárti kormányra lenne szüksége.

A hétfő esti kampányvitában – amely az utolsó ilyen erőpróba volt a két jelölt között a vezetőválasztás győztesének jövő keddi kihirdetése előtt – Jeremy Hunt és Boris Johnson egyaránt elítélte Donald Trump Twitter-bejegyzéseit, amelyekben az amerikai elnök név nélkül ugyan, de azonosítható módon több demokrata párti képviselőnőről állította, hogy olyan országokból érkeztek, amelyekben a kormányzás “teljes katasztrófához” vezetett, és követelte, hogy térjenek oda vissza.

Boris Johnson szerint egy nagy, sokszínű, multikulturális ország vezetője egyszerűen nem használhat ilyen nyelvezetet.

Johnson megismételte Theresa May miniszterelnök szóvivőjének hétfői nyilatkozatát, amely szerint a brit kormány teljesen elfogadhatatlannak tartja az amerikai elnök Twitter-bejegyzéseit.

Jeremy Hunt, akinek kínai felesége van, kijelentette: elborzasztaná, ha valaki ilyesmiket mondana az ő három gyermekükre.

Kitérő választ adott ugyanakkor arra a kérdésre, hogy rasszistának tartja-e Trump bejegyzéseit, mondván: brit külügyminiszterként úgy ítéli meg, hogy nem segítene a kialakult helyzeten, ha ilyen jelzőket használna Nagy-Britannia legszorosabb szövetségesének elnökére.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...