×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Egyik fő céljuk a túlélés

2014.02.14 - 09:38
Megosztás:
Egyik fő céljuk a túlélés

Négy franciaországi és két szatmári önkéntes segíti jelenleg a szatmárnémeti Stea Egyesület munkáját. A hajléktalanokat felkaroló szervezet kilátásai amúgy nem a legrózsásabbak.

 

A hajléktalanokat felkaroló szatmárnémeti Stea Egyesület vezetője, Cristian Bala érdeklődésünkre elmondta, hogy az év első hónapjaiban a túlélésre fordítják minden energiájukat. Azzal együtt, hogy a külföldi támogatóiktól érkezett anyagi forrás 80%-kal esett vissza ebben az esztendőben, mégis úgy gondolják, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a Soarelui negyedben található nappali központjuk, illetve az ugyanitt levő szociális lakás fenntartására. Igyekeznek pályázati pénzeket is lehívni, újabb külföldi partnereket bevonni munkájukba, s a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivataltól a 2014-es évre is kérvényeztek anyagi támogatást (erre a biztos válasz április végére várható). Az önkormányzattól egyébként a közköltségek finanszírozására kértek hozzájárulást. Az ingatlan után, amiben működnek, nem kell adót fizetni, tekintettel arra, hogy napi nyolc órában zajlanak a közhasznú tevékenységek. Bala azt is megjegyezte, hogy nagyon hálásak a magánszemélyektől és cégektől érkezett, akár pénzbeli, akár természetbeni adományokért. Minden fillérre szükség van, amit élelmiszerre, tisztálkodószerekre, a napi foglalkozások lebonyolításához szükséges kellékekre fordítják. Önkéntesek is serénykednek a szervezetnél, ők szabadidejük egy részét fektetik az otthontalanokkal való munkába.

 

Hetvenöt személy

 

Mint Cristina Bala elmondta, mostanában 75 gyermek és fiatal látogatja rendszeresen az Octavian Goga sugárúton található nappali központjukat. Az utóbbi hónapokban megnőtt az óvodás- és iskoláskorú gyermekek száma. Ez azért jó, mert zsenge korban taníthatóbbak, nevelhetőbbek a csöppségek, és fogékonyabbak a jóra. Könnyebben elsajátítanak olyan viselkedési normákat, amelyek a rendezett családokban magától értetődőek. S ez egy idő múlva úgy fordul javukra, hogy lesz akaraterejük ahhoz, és talán több önbizalmuk is, hogy kitörjenek a mély szegénységből, amely fogva akarja tartani őket. Persze lehet azt mondani, hogy ez egy sokkal összetettebb probléma, minthogy ilyen egyszerűen meg lehessen oldani. De az olyan embertársaink esetében, akiknek nincsenek megfelelő körülményeik a tanulásra, tisztálkodásra, felbecsülhetetlen érték az is, hogy legalább van hol lezuhanyozniuk. Sokaknak az otthon gyakran az utcát, egy összetákolt építményt vagy éppen egy használaton kívüli bódét jelent. Uzsonnát és jó szót is kapnak ezek a sérült lelkű gyermekek és fiatalok. A szép szó azért fontos, mert az olyan lelkileg sérült emberek, mint amilyenekkel a szervezetnél foglalkoznak, nagyon ráéreznek arra, ha valaki lenézi őket. S amilyen a mosdó, olyan a törülköző alapon ugyanúgy reagálják le a velük történteket. Visszatérve az idei tervekre, a túlélésen túl az elképzeléseik között szerepel egy nyári óvoda megszervezése valahol Szatmár megyében. Ezt a tanfelügyelőséggel közösen hoznák létre. S a sokak által várt nyári tábort sem szeretnék kiiktatni munkanaptárukból — magyarázta az igazgató.

 

Karikás Enikő