×
2024. 05 08.
Szerda
Mihály
15 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.63 RON
100HUF = 1.28 RON
Szatmárnémeti

Egyirányúsítások a 14 Mai negyedben

2013.09.12 - 10:00
Megosztás:
Egyirányúsítások  a 14 Mai negyedben

A szatmárnémeti Grigore Ureche utcát a Fabricii út felől, a Trandafirilor utcát pedig a Fabricii út felé egyirányúsította egy tegnapi határozatával a város közlekedési bizottsága. A korlátozás csak a Fabricii út és az Anton Pann utcák közötti szakaszra érvényes mindkét útvonal esetében.

Az autósoknak jó lesz figyelniük, mert már az előttünk álló hétvégén kitehetik a behajtani, illetve a rákanyarodni tilos táblákat a döntésben érintett két utcában, ami azt jelenti, hogy a 14-es lakótelep irányából lesz csak járható a volt Rózsa utca, a Fabricii út felől pedig a vele párhuzamos, a felüljáróhoz közelebbi, valamikori Szentvér utca.

 

Még lehetnek változások

 

A közlekedési rendet módosító jelzőtáblákat igyekeznek hét végén kifüggeszteni, tájékoztatott a bizottság titkára, akkor ugyanis kisebb a forgalom, és talán több idejük van az új rendet megszokniuk az autósoknak.

Az indoklás szerint mindkét utca esetében annyi már az út szélén parkoló autó, hogy előfordulnak fennakadások, ezért tűnik indokoltnak csak egy irányban engedni a lakótelep felé és a lakótelep felől az autókat. Ebben a két utcában a busz is jár, ennek fokozott helyigénye is indokolja a korlátozást, illetve azt, hogy ilyen irányú forgalom mellett döntöttek a szakemberek. A döntés egyébként nem végleges, főleg a Grigore Ureche utca esetében tartanak attól, hogy még így is gond lesz a folyamatossággal. Ha ez beigazolódik, ennek az utcának a menetirány szerinti jobb oldalán meg fogják tiltani a megállást, tovább javítva ezzel az itteni közlekedési viszonyokon.

Másik helyszíni észrevételük a döntést megelőzően a helyszínen is vizsgálódó bizottsági tagoknak, hogy nem a legjobb, ahogyan a 14 Mai téri négyes kereszteződésnél meg van szervezve jelenleg az elsőbbségadási kötelezettség, nem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban ezen is változtassanak.