×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Egykori BEK–győztes lenne az elnök

2014.01.22 - 16:46
Megosztás:
Egykori BEK–győztes lenne az elnök

Az FC Barcelonával háromszoros BEK–győztes Alexandru Dedu lehet a legesélyesebb jelölt a Román Kézilabda Szövetség elnöki tisztségére. A honi föderáció jövő hétfőn tartja tisztújító közgyűlését, hárman pályáznak az elnöki székre. Dedu szerdán Szatmáron járt.

Három elnökjelölt van a Román Kézilabda Szövetség (FRH) január 27-i tisztújító közgyűlésén, közülük csak egyik, Alexandru Dedu látogatott el Szatmárnémetibe, hogy bemutassa terveit.

A FC Barcelonával háromszoros BEK–győztes egykori kézilabdázó szerdán látogatott a megyeszékhelyre, ahol találkozott Eugeniu Avram prefektussal, Adrian Şteffel, a Szatmár Megyei Tanács elnökével, majd a sajtó képviselőivel is. A 42 éves ploieşti-i születésű Dedu elmondta, a fő célja, hogy a kézilabdát közelebb hozza a közönséghez. Erre vonatkozó első kísérletei tavaly sikerhez vezettek, hiszen a Kézilabda Profi Liga (LPH) megalapítását követően megszervezte a Ligakupát, amelyről négy nap alatt 102 hír szólt a központi médiában. „Üzletet kell csinálni a kézilabdából is. Vonzóvá kell tenni a közönségnek, hogy jól érezze magát a kézilabda–eseményeken és kellemes emlékekkel menjen haza. Követni kell a fejlett államok tendenciáját, ahol valóságos show-t rendeznek egy sportesemény körül. Így több magántőkét is be lehet vonni ebben a sportágba” – folytatta az elnökjelölt. Elismeri, hosszútávon nem jó, hogy a romániai klubcsapatok mintegy 98 százaléka az állami költségvetésből tartja fenn magát. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy a csapatok többsége rengeteg pénzt szór el értéktelen idegenlégiósokra. „Nem hiszem, hogy gátat kell szabni az idegenlégiósok számának. Viszont a külföldiek játékereje legyen egyenes arányban a fizetésükkel. Tudok esetet, ahol több mint 4000 eurót keres egy olyan idegenlégiós, amelynek teljesítménye gyenge. Ugyan azért az összegért világbajnok kézilabdázót lehetne hozni” – véli Dedu.

A 232-szeres válogatott változtatásokat tervez a nemzeti együttesek háza táján is. Elmondta, olyan rutinos szövetségi kapitányokat szeretne a női és férfi együttesek kispadjára, akik csak a válogatott irányításával és felkészítésével foglalkozzanak.

Újságírói kérdésére elismerte, vannak gondok a romániai bíráskodásban, de ezek is megoldhatók. „Sajnos a hazai sípmesterek iskoláztatása nagyon alacsony szinten van. Fel kell neveljük bíróinkat, egészen fiatal korban fel kell karolni őket. Külföldi mintát kell használni ebben az esetben is, hogy felzárkózzunk” – nyilatkozta a II-es kategóriával rendelkező edző, aki végül azt is hozzátette, megválasztása esetén első határozatainak egyike lesz, hogy tiszteletbeli elnökké nevezi ki a FRH jelenlegi vezetőjét, Cristian Gaţut, aki 1996 óta áll a szövetség élén. A 68 éves, kétszeres világbajnok egykori kézilabdázó Gaţu is pályázik egy újabb mandátumra, de szakértők szerint idén Dedunak nagy esélye van, hogy átvegye a FRH irányítását. „Kevés az a megye, ahol nem támogatnak” – állítja Dedu. Úgy tűnik, hogy Szatmárról három szavazata lesz, hiszen értesüléseink szerint a Szatmárnémeti VSK, a Szatmárnémeti Sportlíceum és a Szatmárnémeti ADEP SK is mellette áll.

Dedu egyébként aktív sportolóként háromszor nyert hazai bajnokságot a Temesvári Poli, majd a Steaua játékosaként, az FC Barcelonával és az FC Portóval egyaránt lett háromszoros spanyol– illetve portugál–bajnok, a katalán együttessel pedig háromszor nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, és kétszer az Európai Szuperkupát. 232 válogatott mérkőzésén 399 gólt dobott.

Dedu és Gaţu mellett az elnöki tisztségre pályázik még a föderáció jelenlegi alelnöke, Remus Drăgănescu is. A tisztújító közgyűlést hétfőn 11 órától rendezik Bukarestben.