×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Egyre bővülő veszélyforrások

2016.09.27 - 09:55
Megosztás:
Egyre bővülő veszélyforrások

A Bűnmegelőzés Hete idei kampányában kiemelten foglalkoznak a kiskorúak bántalmazásával, a szexuális erőszakkal, a drogfogyasztással és természetesen a már „hagyományos” értékvédelemmel.

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tizenegyedik alkalommal csatlakozott az országosan meghirdetett Bűnmegelőzés Hete nevű rendezvénysorozathoz, melynek programját részben az országos prioritásoknak, részben a helyi, azaz Szatmár megyei specifikumoknak megfelelően alakították ki. A szeptember 26. és 30. között zajló rendezvény alapcélja, hogy felhívja mind a fiatal, mind az idősebb korosztály figyelmét a bűnmegelőzés fontosságára, az értékek (autók, lakások, tárgyak) védelmére, a biztonságos (alkoholmentes) közlekedésre — ugyanakkor idén kiemelt figyelmet fordítanak a kiskorúak bántalmazására, a drogfogyasztásra és a szexuális erőszakra. Ez utóbbihoz kapcsolódik az a hat hónapos, „Szeress ésszel” elnevezésű és gimnazistáknak, valamint a szexuális bántalmazás veszélyének fokozottan kitett, hátrányos helyzetű kamaszoknak szóló felvilágosító és megelőző kampány is, melyet csütörtökön indítanak útjára a hatóságok. Amint azt Simona Săndulescu, a Bűnmegelőzési és Elemzési Osztály felügyelője a Bűnmegelőzés Hetének tegnapi, nyitó sajtótájékoztatóján rámutatott: „Ennek a hétnek a feladata felvilágosítani az embereket s főleg a gyermekeket, kamaszokat, hogy ne váljanak áldozatokká, bűncselekmények szenvedő alanyaivá. Az utóbbi időben egyre több és egyre 'különlegesebb' veszély leselkedik a fiatalokra (és nem csak), s bár sajnos mindtől nem tudjuk megvédeni őket (egyszerűen lehetetlen!), ezekben a napokban igyekszünk rámutatni azokra az 'új' veszélyforrásokra, amelyek egy év alatt jöttek létre.”

A Bűnmegelőzés Hetében mindennap más-más témákkal foglalkoznak a rendőrök: hétfőn a drogfogyasztás és -kereskedelem, illetve a fiatalkori bűnözés volt terítéken, és ehhez kapcsolódóan két gimnáziumi csoport is börtönlátogatáson vett részt, ahol drogterjesztésért elítélt rabokkal beszélgethettek. „A kamaszokat mindig nagyon érdekli a rácsok mögötti világ, izgatja a fantáziájukat: milyen lehet a külvilágtól, megszokott mindennapjaik világától és kényelmétől elzárva élni. Aztán amikor szembesülnek a valósággal, a valós rácsokkal, dróthálókkal, körülményekkel, akkor meghökkennek — az elítéltekkel folytatott beszélgetéseket követően (és ezt már sok év tapasztalatával mondom) pedig sokkolódnak” — magyarázta Săndulescu.

Kedden, azaz ma az internetezés veszélyeire (melyek sokszor még a felnőttek számára sem nyilvánvalóak), valamint a gyermekbántalmazásra hívják fel a figyelmet. Az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt Romániában a kiskorú gyermekek bántalmazása — főleg a vidéki településeken, s mint elhangzott, ennek oka egyrészt az egyre nagyobb mérvű szegénység és mélyszegénység, másrészt pedig épp az ellenpólus, az anyagi jólét. Tavaly több mint 13 000 kiskorú gyermeket bántalmaztak az országban, s ez a szám jelentősen nagyobb 2014-hez viszonyítva, amikor a bejelentett bántalmazások száma a 10 000-et sem érte el, a bántalmazott gyermekek 54%-a pedig vidéken él. A leggyakoribb bántalmazási forma az elhanyagolás, ezt követi az érzelmi, majd a fizikai, valamint a szexuális bántalmazás — ez utóbbi a bántalmazások 6%-át (közel 800 eset) teszi ki, s ennek 18%-a három év alatti, 40%-a 3–9 év közötti, 42%-a pedig 10 évnél nagyobb kiskorú gyermekeket érint. Természetesen ezek az adatok csak a „jéghegy csúcsa”, hiszen sajnos a gyermekbántalmazásoknak csak a töredékéről szereznek tudomást a hatóságok.

Szerdán egyrészt a lopások és betörések kerülnek a figyelem középpontjába — tájékoztató karaván járja be a megye azon településeit, ahol az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt ezen bűncselekmények száma —, másrészt pedig az idős személyek elleni csalások s azok legagyafúrtabb formái. Csütörtökön az erőszakos cselekmények megelőzésére helyeznek hangsúlyt, s útjára indítják a „Szeress ésszel” megnevezésű kampányt, pénteken pedig a biztonságos közlekedés és ezen belül a kerékpáros közlekedés kerül a bűnmegelőzési tevékenységek középpontjába.

Szabó Kinga Mária