Egyre több országból jelentenek ebolagyanús eseteket
Utoljára módositva: 2014-08-18 14:04:56

Feltehetően ebolavírussal fertőződött meg egy nigériai nő, aki meghalt az Egyesült Arab Emírségek fővárosában. Több országban is vizsgálnak gyanús eseteket.

 

A helyi egészségügyi tisztségviselők bejelentése szerint a nő repülőgéppel érkezett Abu-Dzabiba Nigériából, és Indiába tartott, ahol előrehaladott rákbetegségét kezelték volna.

Állapota a repülőtér tranzitjában rosszabbodott, és közben olyan tüneteket fedeztek fel nála, amelyek ebolafertőzés lehetőségére utaltak.

Az asszony férjét és a kezelésében részt vevő öt egészségügyi dolgozót elkülönítették addig, amíg elvégzik rajtuk a szükséges vizsgálatokat – jelentette az MTI.

Gyanús esetek

 

Dél-Afrikában vasárnap vettek fel az egyik johannesburgi kórházba egy helyi férfit, akit Libériában, egy bányavállalatnál dolgozott. A hónap elején tért haza, és akkor semmiféle tünetet nem mutatott, most viszont magas lázzal ment orvoshoz. A biztonság kedvéért elvégzik nála az ebolateszteket – számolt be az iafrica.com.

Újdelhiben három, szombaton érkezett nigériait vizsgálnak, akik magas lázra panaszkodtak, az ország egyik másik kórházában pedig egy szintén Nigériából hazatért indiai férfit helyeztek karanténba a vizsgálati eredmény megérkezéséig – írta a Times of India.

Az új-mexikói Santa Fében egy harmincéves nő ment be a kórházba ebolagyanús tünetekkel; ő Kelet-Afrikában dolgozott tanárként. Bár az orvosok szerint valószínűleg nem fertőzött, a biztonság kedvéért karanténba helyezték. (origo.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Az Emoji-film
Ma, 15:00
Még nincs minden felfedezve: feltérképezetlen univerzumok vesznek körül minket, még ha nem is tudunk róluk - talán azért, mert nagyon kicsik. Az okostelefonjában például mindenkinek van: egy boldog völgy, ahol a különféle szmájlik és hangulatjelek élnek és dolgoznak. Ám mindig mosolygós és kacsingatós békéjüket megzavarja egyikük, aki kerek fejébe veszi, hogy kideríti, mi van a völgyükön túl. Kalandos vándorútra indul, amelynek során neki és társainak egyre veszélyesebb alkalmazások kerülnek útj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A sötét torony
Ma, 19:20
Léteznek más világok is. Roland Deschain (Idris Elba) az utolsó Harcos, a hatlövetű mestere örök harcot vív Walter O Dimmel (Matthew McConaughey), a feketébe öltözött emberrel, hogy megvédje a Setét Torony épségét. A Torony ugyanis az univerzum tengelye, ha egyszer leomlik, minden világ elpusztul. A tét hatalmas - nem volt még ennél több, amit egy csapatában megnyerhetett vagy elveszíthetett valaki. A Jó és a Gonosz erői összecsapnak: csak Roland lovag és az ő különleges fegyverei akadályozhatjá
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...