×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Egységes fellépés szükséges

2013.09.06 - 09:20
Megosztás:
Egységes fellépés szükséges

Tárgyalásokat kezdeményezett Eugeniu Avram prefektus a kóborkutya-probléma megoldásának érdekében. Hatóságokat és civileket is bevont, hogy egyeztethessék az álláspontokat.

Megyei szintű megoldást keres Eugeniu Avram prefektus kóborkutya-ügyben, ennek érdekében tegnap tárgyalóasztalhoz ültette a kompetens hatóságok képviselőit, a rendfenntartó szervek vezetőit, valamint az állatvédőket. Mivel a legtöbb gond a megyeszékhelyen van, Radu Roca alpolgármestert is meghívta a találkozóra, valamint a sintércég munkáját felügyelő alkalmazottat. Amint kiderült, a legjobban Nagykároly áll az utcán élő ebek számának visszaszorítása terén. Maria Ardelean, a nagykárolyi Puffy Állatvédő Egyesület vezetője elmondta: elégedett az önkormányzat hozzáállásával, Kovács Jenő polgármester ugyanis megszabadult a Mixt Service sintércégtől, és velük kötött megállapodást, így az elmúlt hónapokban sikerült közel 700 kutyát ivartalanítaniuk és közel 300-nak gazdát találniuk, továbbá egy kisebb menhelyet is kialakítottak. „Hiába dolgozunk, ha nem tudjuk kontroll alá vonni az utánpótlást — magyarázta Maria Ardelean. — Nagyon sok kutya érkezik más településekről, ezért muszáj lenne rábírni a falvak önkormányzatait is arra, hogy vegyék elejét az állatok korlátlan szaporodásának, mivel a kiskutyák nagy része Károlyban köt ki.” Eugeniu Avram kilátásba helyezte, hogy összehívja a megye elöljáróit, hogy egységes megoldást dolgozhassanak ki. Mint elmondta, nincs ugyan törvény, mely kötelezné az ivartalanítást, azonban a helyi önkormányzatok hozhatnak olyan határozatot, melyek révén rendezhető a helyzet. Arról is szó esett, hogy megyei szinten kellene végezni egy nagy kutyaösszeírást, hogy tiszta kép alakuljon ki a kutyaállományról, melynek birtokában tervezni lehet. Mint kiderült, Nagykárolyban már az összeírás is megkezdődött, októberben pedig ivartalanítási kampányba kívánnak kezdeni. Szatmárnémetiben viszont nem ilyen biztatóak a kilátások — míg az önkormányzattal szerződéses viszonyban álló Mixt Service sintércég havi 18 ezer lej körüli összeget kap az állatok befogásáért és egyheti tartásáért, a Free Life egyesület ipari park melletti menhelye számára mindössze az ivartalanítási műtétek és az orvosi kezelések költségeit térítik meg, a fenntartáshoz szükséges pénzt a civileknek maguknak kell előkeríteniük. Eugeniu Avram ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy nem tartja rendben levőnek a források elosztását. Corneliu Ceica, az állat-egészségügyi hatóság vezetője elmondta: ellenőrzésekbe mind a cégnél, mind az egyesületnél, az előzetes eredmények szerint pedig úgy véli, hogy a Mixt Service 6-7-szer annyi állat után számol el költségeket, mint amennyi az egyesület menhelyére kerül.

Babos Krisztina