Egyszervolt kenyerünk

A kenyérszegés meghitt pillanat volt valaha. Az életet adó mindennapi kenyeret évezredig imában esengte Istentől a hívő ember, kenyeret eldobni pedig akár az istenkísértéssel is felért. A gabona az emberiségnek ősidők óta alapélelmiszere, rizs, köles, kukorica, vagy Európában a búza nélkül az életet elképzelni nehezen lehet. A búzafélék Ázsiából származnak, a „barbár” magyarok már magas szintű búzatermesztési és felhasználási kultúrával érkeztek Pannóniába, a már „civilizáltabb” kölesevő Európa nagy ámulatára, de főleg hasznára.

A kenyérsütés egykor családi esemény volt. Az asszony kovászt tett este a lisztbe, ezt aztán kora reggel a fatekenőben vízzel és sóval megdagasztotta, és miután pihentette még a gyurmát, a fafűtötte búbos kemencében lassacskán mosolygós cipókká sütötte. Az ínycsiklandó illatra megmozdult a család apraja–nagyja, a házban pedig ismét volt finom, omlós kenyér, akár egy hétre is.

De mindez már a múlté. Ma a kenyeret árudákban vesszük, és mivel gyártóinak kizárólagos szempontja a nyereség, ez a kenyér sajnos már csak nagyon kevésben hasonlít a dédszüleinkéhez. Ha az ember rápillant egy mai kenyér összetevőire (pl.: liszt, víz, élesztő, szójaliszt, dextróz, E482, E471, szorbinsav, ecetsav, tejsav, búzafehérje, amiláz, enzimek, aszkorbinsav, só, maláta kivonat) kifordulhat a falat a szájából.

Egykori kenyerünk oda van hát, és ennek nem csak az iparosodás az egyedüli oka. Tiszta búzalisztet csak 200 éve használnak a kenyérhez, a búzához azelőtt az őrléskor egyéb magvakat, babot és csonthéjasokat is kevertek. Az elmúlt száz év találmánya aztán a fehér liszt, és sajnos évtizedekbe tellett, míg rájöttek, hogy az emberre káros hatással van. A fehér lisztben már csak a tápanyag van, mert az összes vitaminok, ásványi anyagok, az életfontosságú rostok és a csíra életanyagai is a korpában maradtak. A napi 40–50 gramm rost (korpa) pl. kellő folyadékbevitellel fejleszti a bélflórát, immunerősítő, megelőzheti a béldaganatokat, a cukor- és koleszterinszintet csökkenti, a szénhidrátok lassabban szívódnak fel általa, hosszasabb a jóllakottság érzete, az elhízás mértéke pedig fékeződik. De nem a fehér lisztet fogyasztóknál! Így aztán az utóbbi húsz évben egy újabb kenyér–korszakba léptünk, és a teljes kiőrlésű megdicsőülésének lehetünk tanúi. A „divatcikkért” azonban többet szokás kérni, és így bármilyen furcsa is, a teljes liszt és a kenyér drágábbak a polcokon a fehérnél. De forog az idő kereke, és a korpa királysága sem tartott sokáig. Az utóbbi években szól már a vészharang, és mind több közlemény arra utal, hogy a glutén és lektin (fehérjék) tartalmú gabonákat jobb egyáltalán nem, vagy csak ritkán fogyasztani, mert ezek hosszú távon az emberek 70–80%-ára káros hatással vannak. Ezt az újabb helyzetet főleg az szülte, hogy a tudomány az emberi tényezőt mellőzve belenyúlt a természetbe és mindent megtett, hogy minél nagyobb termést és pénzhasznú gabonafajtákat fejlesszen ki. Ezeknek azonban hatványozottan nagyobb a glutén és lektintartalma is, mely összetevők sajnos a teljes kiőrlésű lisztben még tömegesebben vannak.

A glutén (sikér) a búza, rozs, árpa és zab ragasztóanyaga. Nehezen emészthető, nagy mennyiségben a belekben ragacsos gyurmákat képez a fogyasztott ételekkel és a felszívódás nehézzé válik, ami vitamin- és vashiányt, csontritkulást fogyást, rossz székletet, hasi panaszokat eredményez; a bélflóra sérül, a bélfal szenved, az immunrendszer gyengül. Rosszabb esetben a kockázat akár 1:33, glutén (liszt) érzékenység, cöliákia alakulhat ki, és ez már komoly betegség, mondhatni végleges túlérzékenység. Jó a rosszban, hogy mára már kapható a gluténmentes liszt és készítményei, amelyek biztonságosan fogyaszthatóak lisztérzékenyeknek.

A búzában, rizsben, árpában található WGA lektinek, diszulfid tartalmú csiraagglutinok, az élelmiszerek „anti–tápanyagai”, sokkal rombolóbb hatásúak az emberre. A bélflórát és emésztést zavarják és bénítják, a test összes szöveteibe eljutnak, az idegrendszerbe is, és ott károsítják az élettani folyamatokat, elősegítik az idült gyulladásos betegségeket, zavarják a génekben levő utasításokat, hatásukra a belsőelválasztású mirigyek sérülnek, a fehérvérsejtek károsodnak, az immunrendszer gyengül, az emberi szervezetnek csak kára van belőlük. Lektinmentes lisztet sajnos még nem készítettek.

Értelemszerű, hogy lassan bizony fel kell adni a búza–központú gondolkodást és szakácskönyveket, és meg kell tanulni használni a zab, kukorica, szója és kókuszlisztet, fogyasztani a tönkölyt, kölest, hajdinát, amarántot és még sok mindent, egész biztos, hogy az emberi leleményesség ezekből is képes ínycsiklandó és szemgyönyörködtető ételféleségeket alkotni. Nagy találmány a házi elektromos kemence, ezzel sütve kikerülheti az ember az iparnak a kenyérrel is embertmérgező disznóságait.

Milyen gonosz dolog is ez, nagyon meggondolkoztató, hogy a tudomány általában mindent az ipar és pénzügyi hatalom javára, de sokszor a kisember ellen és kárára talál ki, alkot meg, akárcsak a kenyerünknél is. Erről azonban senki nem szól, ezért senki nem perel, szemérmes hallgatás övezi emberi nemünk lassú pusztítását, tettesei pedig még saját utódjaikra sincsenek tekintettel.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós