Együtt egy jobb életért — esély gyerekeknek és felnőtteknek
Utoljára módositva: 2019-05-24 14:59:16

Nemcsak gyermekeknek, de felnőtteknek is szeretne esélyt teremteni a boldogulásra a szatmárnémeti Stea Egyesület. Az Együtt egy jobb életért program célja, hogy rendre és felelősségre nevelje a hátrányos helyzetű, a társadalom peremére csúszott embereket.

Jó eredményeket mutatnak a Stea Egyesület folyamatban lévő szociális programjai, 48 gyermek és 7 felnőtt vesz részt a szervezet projektjeiben. Cristina Bala, az egyesület vezetője szerint az elmúlt években konkrét problémák megoldásán dolgozott az egyesület, viszont rájöttek arra, hogy nem elég a problémákat orvosolni, mélyebbre kell ásni annál, ami a felszínen látszik. „Éveken át halat adtunk az embereknek, viszont meglátásunk szerint hasznosabb lenne inkább a halászatot megtanítani nekik” — fogalmazott képletesen az egyesület vezetője, arra utalva, hogy nem a segélyakciók fogják megoldani a szociálisan hátrányos helyzetűek életét, hanem sokkal inkább a problémával küszködők társadalomba való beillesztése, a munkára és a felelősségre való nevelés lesz a célravezető.

Ennek érdekében még ősszel elindult az Együtt egy jobb életért program a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, az Octavian Goga Általános Iskola, a város szociális igazgatósága (DAS), illetve három franciaországi szervezet együttes támogatásával, amelynek keretében 45 szatmárzsadányi, 6–14 év közötti fiatal számára nyújt segítő kezet a szervezet, mi több, szüleik számára is lehetőséget kínál a társadalomba való beilleszkedésre. A célcsoport olyan hátrányos helyzetű, elsősorban a roma kisebbséghez tartozó személyekből áll, akik többségükben analfabéták, idejekorán elhagyták az iskolát, most pedig a társadalom peremére szorulva próbálnak túlélni.

Jelenleg csak 6 éves kortól idősebb gyerekekkel foglalkozik a program, de idővel szeretnék már az óvodáskorúakat is bekapcsolni a projektbe. Most 7 pedagógus foglalkozik a gyerekekkel heti három alkalommal részmunkaidőben. Hétfőn, szerdán és pénteken segítenek a gyermekek nevelésében és felzárkóztatásában, az írási-olvasási készségeik fejlesztésében.

„A gyermekek iskola után eljönnek hozzánk, kapnak meleg ételt, és különböző foglalkozásokon vesznek részt. A program kezdete óta visszaszorult az iskolaelhagyás Szatmárzsadányban, de így is le vannak maradva a gyerekek a társaikhoz képest. Sőt, mivel a roma gyerekek többsége otthon magyarul tanul, nem csak azért nem értik a tanagyagot, mert nincsenek megfelelő alapjaik hozzá, nyelvi korlátok is gátolják őket a tanulásban. Az egyesületnél eltöltött órák alatt nem csak tanulnak, más készségeiket is fejlesztjük, ebben nagy segítségünkre vannak a franciaországi önkénteseink is” — magyarázta Cristina Bala. Elmondta azt is, hogy igyekszenek rendre és rendszerre nevelni a gyerekeket, mivel sokan otthon egyedül tengetik a napjaikat, legfeljebb a nagyszülőkkel, a szüleik általában napszámosmunkát végeznek, csak este kerülnek haza, így a gyerekek nevelésével nem is nagyon foglalkoznak. A gyerekek életéből hiányoznak a szabályok, a magaviseletük hagy kívánnivalót maga után, sőt, olykor erőszakosak is, ami érthető is, mivel ezeket a viselkedési formákat tapasztalják odahaza is.

Éppen ezért a program célja, hogy felnyissa a gyerekek szemét, hogy a tanulás a hasznukra válik, másképp nem lesz esélyük az életben.

„Próbálunk pozitív mintát mutatni nekik. Tavaly volt egy hasonló kezdeményezésünk, az Edu Motivation nevű programunk, amely során számos szakmát és mesterséget mutattunk be a gyerekeknek. Gyárlátogatásokon vettek részt, illetve a Stea Egyesület székhelyére is több olyan személy látogatott el, akik egy-egy szakmát mutattak be nekik. Motiválni szeretnénk a gyerekeket, hogy be tudják fejezni a 8 általánost, majd egy szakiskolában továbbtanulhassanak. Ha most nincsenek is jó eredményeik az iskolában, de legalább írni, olvasni és számolni tanuljanak meg” — nyilatkozta az egyesület vezetője.

Ami pedig a felnőtteket illeti, Cristina Bala szerint velük valamivel nehezebb a munka, de esetükben is pozitív tapasztalatokról lehet beszámolni. Meglátása szerint a felnőttek esetében nem elég beszélni ezekről a dolgokról, nekik mindent meg kell mutatni, meg kell tanítani. A tapasztalatok azt mutatják, hogy mivel ezek közül a felnőttek közül sokan iskolába sem jártak, nem szokták meg a korán kelést, a rendszert az életükben. Nem tisztelik a szabályokat, és nem nevezhetők különösebben produktívaknak sem. A kötelező minimumot sem nagyon képesek elvégezni.

A Stea Egyesület programja során a résztvevők tanácsadásban részesülnek, ugyanakkor a munkához való hozzáállásukat az egyesület zöldségeskertjében fejleszthetik.

„Vannak, akik kezdik megérteni, hogy annak érdekében, hogy jobb életük legyen, szükségük van egy stabil, állandó jövedelemre, amire csak úgy tehetnek szert, ha dolgoznak érte. Akarni mindannyian akarják, viszont ez nem elég. Lehet, hogy két napon át jönnek és csinálják, de a harmadik napon már lusták felkelni, lekésik a buszt, nem érnek ide időben. A rendszeresség nem része az életüknek. Fejlődésük érdekében nem elég elméletben hatni rájuk, gyakorlati tudásra van szükségük, nem elég elmondani, meg is kell mutatni nekik, mit csináljanak” — mutatott rá Cristina Bala.

A zöldségeskertprojekt néhány éve indult el, a programban résztvevők pedig minimum heti 2 alkalommal látogatják a tevékenységeket. Mikor könnyebb, mikor nehezebb feladatokat kapnak, ahogyan az egy kertben lenni szokott, de így legalább fokozatosan megtanulják a felelősségvállalást — mondják az egyesület munkatársai. Jelenleg 10-en vannak a programban.

„Nagyon jó eredményeket értünk el. Olyan utcán élő drogosok jöttek és csinálták végig, akiknek talán más nem adott volna még egy esélyt arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba, mára pedig valamely cég alkalmazottai, fizetésük van stb. Az egyik legszebb példa: volt egy olyan fiatal, akiben mi se nagyon láttunk már esélyt, viszont szeptember óta dolgozik, a pénze egy részét minden hónapban félreteszi, mert az a célja, hogy vásároljon magának egy garzonlakást” — mondta büszkén Cristina Bala.

 

 

Bajnai Botond

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítás, költöztetés. Tel.: 0725353499.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál fesztiválokra járni?
Igen, mert ott baráti társasággal bulizhatunk.
Nem, legfennebb néhány koncertre látogatok csak ki a barátokkal.
Már év elején megtervezzük, hogy milyen fesztiválokon veszünk részt.
Jobban szeretem a családi programokat.
Fesztiválok helyett a pihenést helyezem előtérbe.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. június 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók   25 dkg szikkadt fehér kenyér olívaolaj 25 dkg koktél paradicsom só 1 tk morzsolt lestyán 1 tk ...