×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Együtt emlékeztek az udvariak és a berendiek

2019.03.18 - 08:00
Megosztás:
Együtt emlékeztek az udvariak és a berendiek

Tegnap Szatmárudvariban és Berenden közösen rendezett március 15-i megemlékezést a község RMDSZ-szervezete, valamint a református és a római katolikus egyházak. A berendi Petőfi-emlékházban ünnepi műsort mutattak be a község fiataljai.

Simon Attila szatmárudvari református lelkipásztor kezdeményezésére második alkalommal szervezett közös március 15-i megemlékezést az RMDSZ községi szervezete, valamint a két történelmi egyház. Simon Attila a hősöknek a szatmáruvari református templom falán elhelyezett emléktáblája előtt kifejtette, hogy 1848-ban az akkori eseményeknek is megvoltak a magasságaik és a mélységeik, de mi, magyar Krisztus-követő emberek jól tudjuk, hogy akár a magasságban, akár a mélységben velünk van az az Isten, aki a mélységben megtart és felemel, a magasságban pedig megtanít minket hálát adni és köszönetet mondani a gondviselésért.

Lieb Nemes Zsolt, az RMDSZ udvari szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet. Kossuthot idézte, aki azt mondta: „A múlt a jövendő tükre.” Felidézve az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségét, ha kérdést tennénk fel történészekhez, társadalomtudományi professzorokhoz, pártvezetőkhöz, vagy akár szűkebb vagy tágabb társadalmunk bármely rétegéhez, hogy melyik az az ünnep, ami a legjobban jellemzi a magyarságot, akkor március 15. ott lenne az első három között. Talán azért, mert az egyik legátfogóbb nemzeti ünnep, amely minden társadalmi kategóriát megérintett a XIX. század közepén, hiszen majdnem minden család hozott áldozatot a haza oltárán. Vagy talán azért, mert különböző gondolkodású embereket, politikusokat, egyházi és világi vezetőket tudott egy ideig egy közös cél érdekében egymás mellé állítani, együttműködésre késztetni őket. El kell gondolkodnunk a múltunk eme eseményén, mert ez az átgondolás adja nemzeti tudatunk és létünk alapját. Elmondhatjuk, hogy minden megosztásra törekvő, ellenségeskedést szító ellenére létezik hazaszeretet, létezik összetartozás.

A Petőfi-szobornál Kovács József, Udvari község alpolgármestere megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy Szatmárudvariban az elmúlt év végén felavatásra került Petőfi Sándor szobra, hogy legyen egy szabadtéri emlékhely, ahol a helyi magyarság ünnepi eseményeket rendezhet.

Dumitru Pop, Udvari község polgármestere is köszöntötte Udvari község magyarságát, és elismerően szólt arról, hogy a községben milyen példamutatón élnek együtt a magyarok és a románok, majd megjegyezte, hogy megérti a romániai magyarok autonómiatörekvését, amit sok román rosszul értelmez, hiszen a románok közül is sokan autonómiát szeretnének a korrupt román kormánytól való elszakadáshoz. Varga Sándornak, a Harag György Társulat színművészének a szavalata után megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát, majd a résztvevők a berendi református templomba mentek, ahol folytatódott a megemlékezés.

Az ökumenikus istentiszteleten Simon Attila mondott imát, majd Jakab Norbert római katolikus plébános prédikált. A nagyböjt második vasárnapján szokásos ige alapján magyarázta Jézus színeváltozásának a történetét. Jézus a színeváltozásban megmutatta az ő dicsőségét. A plébános a mennyei dicsőségnek az emberekre vonatkozó üzeneteit is felsorolta. Beszélt a sötétség és a világosság viszonyáról, valamint arról, hogy mennyire fontos, hogy mindig legyen valaki, aki le- vagy felkapcsolja a villanyt.

A szentmisét követően a megemlékezők átmentek a Petőfi-emlékházba, ahol Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke szólt a résztvevőkhöz. Hangsúlyozta, hogy mi, magyarok valamennyien lámpások kell hogy legyünk. Mi kell legyünk azok, akik ha kell, le-, ha kell, felkapcsoljuk a villanyt. Helyettünk senki nem fog elvégezni semmilyen feladatot, mi kell legyünk azok, akik mindig időben elvégezzük azokat a feladatokat, amelyek szükségesek a megmaradásunkhoz, céljaink eléréséhez, életünk, sorsunk jobbulásához, önrendelkezésünkhöz. Március 15-én mindig feléled bennünk az egység, az összetartozás igénye. Erőseknek és bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy elvégezhessük azokat a feladatokat, amelyektől függ a jelenünk, és megalapozzuk velük gyermekeink jövőjét.

Szatmárudvariban és Berenden Varga Sándor, a Harag György Társulat művésze szavalt Petőfi-verseket, Berenden a község fiataljai mutatták be az erre az alkalomra készült műsorukat. A megemlékezés kötetlen beszélgetéssel ért véget.

 

 

Elek György