×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON

Együtt ünnepel a diákság

2018.03.14 - 15:11
Megosztás:
Együtt ünnepel a diákság

A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programja keretében 130 középiskola pályázott sikerrel utazási támogatásért. Idén tavasszal mintegy 5500 magyarországi középiskolás diák érkezik a nemzeti ünnep alkalmából valamely, az anyaország határain túli magyar iskolához, hogy az ott élő diáktársaival közösen ünnepeljen.

 

Erdélybe, illetve Partiumba 33 középiskolai csoport utazik március folyamán. Ezzel párhuzamosan 19 külhoni iskola anyaországba tervezett utazása is támogatásban részesül.

Szatmár megyéből öt középiskola vesz részt a programban, név szerint a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum és a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakképző Iskola, mindhárman egyaránt fogadó és utazó iskolaként, illetve a Szatmárnémeti Református Gimnázium és a George Emil Palade Élelmiszeripari Szakközépiskola, melyek fogadó iskolaként jelentkeztek idén a pályázatra.

Bármely magyar középiskola benyújthatta pályázatát, hogy egy határon túli település magyar középiskolájához látogasson a középiskolás utazó csoport, és közösen ünnepeljenek március 15-én. A Rákóczi Szövetség az utazó diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak.

A szövetség 1994 óta hirdeti meg Március 15-i Diákutaztatási Programját magyarországi középiskolások számára. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A múlt évi Diákutaztatási Program keretében március 15-én, június 4-én és október 23-án 400 Kárpát-medencei középiskola több mint 15 000 diákja utazhatott.