×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Együttműködési szerződés

2013.06.11 - 13:23
Megosztás:
Együttműködési szerződés

Hátrányos gyermekek távoktatását szervezi meg ősztől a Caritas Academica és a BBTE szatmárnémeti kihelyezett kara.

 

Június 10-én együttműködési szerződést írt alá a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kar szatmárnémeti kihelyezett tagozata, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet és a Caritas Academica azzal a céllal, hogy közös projekteket kezdeményezzenek és bonyolítsanak le a hátrányos helyzetű gyermekek képzését illetően. Végh-Balázs Béla, a BBTE szatmárnémeti kihelyezett karának vezető tanára elmondta, hogy korábban is mutatkozott már igény a két intézmény közötti kapcsolatfelvételre, a szerződés aláírásával megteremtődtek az együttműködés törvényes feltételei. Löchli Terézia Tündér, a Caritas igazgatója szerint a gyerekek nevelése, fejlesztése, a jövőre való felkészítése mindkét fél számára fontos. Itt a hátrányos helyzetű gyerekek — főként roma gyerekek — közé sorolják a fizikailag sérült gyerekeket is. A Caritason belül működő Caritas Academica azért jött létre, hogy kamatoztatni tudják a Caritas huszonhárom éves, hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozásai során összegyűlt tapasztalatokat.

Célok

Végh-Balázs Béla ismertette azt a négy fontos célkitűzést, amit az együttműködés során meg szeretnének valósítani az aláírt keretszerződésen belül. Ezek közé sorolható a szakmai gyakorlatok végzése; közös projektek kidolgozása, amelyek mindkét fél számára előnyösek; helyszíni kutatások végzése; vegyes munkacsoportok létrehozása. Lakatos Melinda programfelelős kiemelte, hogy ennek az együttműködésnek az a lényege, hogy a két intézmény együtt végezhet elméleti és gyakorlati tevékenységeket. Szabó Mária Laura, a Caritas Academica Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy amiatt az egyetemen írták alá az együttműködési szerződést, mert itt kerül sor a távoktatásra, viszont a Caritasnál történtek az egyeztetések. Az eseményen jelen volt dr. Bura László tanár és dr. Puskás Attila orvos.

 

Elek György